Oldal 89 [89]
ELBESZÉLÉS VAGY DRÁMA? A KÉRDÉS FELVETÉSE
mélyén, amelynek feltárására törekszem, nem rejlik semmiféle rejtély vagy titok, amely
csak a beavatottak, a bölcs lényeglátók vagy a szakértők számára volna hozzáférhető.
Ellenkezőleg: ambícióm inkább arra irányul, hogy demisztifikáljam a géniuszt. Abból az
evidenciából indulok ki, amit egyetlen nézője sem hagyhat (nem is szokott) figyelmen
kívül: hogy Rembrandt nagyon gyors és pontos egy-egy közönséges emberi mozdulat,
akaratlan válaszreakció vagy gesztus megragadásában: hogy rajzolásának alapja a köznapi
emberi viselkedés prózájának magabiztos ismerete. A dramatológia nem tesz egyebet, mint
hogy a narratívából fakadó drámai fordulatot az adott szituációban elvárható minden¬
napi viselkedés olyan anomáliájaként kezeli, amely — váratlansága miatt — megszakítja
a magától-értődés láncolatát, ennélfogva értelmezésre szorul. A norma és normaszegés
közötti fenomenológiai különbség úgy jelenik meg a szemlélő számára, mint szándékolt
vagy kikényszerített másként-viselkedés, amelyben az ábrázolt személy teljes értékű drá¬
mai szubjektumnak mutatkozik. Ez kell hogy rávezesse a nézőt a cselekvő szubjektum
autonómiájának vagy autonómiahiányának felismerésére, egyben cselekvéseinek lehet¬
séges vagy valószínű motivációira; ez világíthat rá jellemének/karakterének erejére, vagy
gyengeségére stb. is rávilágít. Látni fogjuk, hogy Rembrandt e célból igyekszik a nézőt is
tudatos szereplőként bevonni művei , esztétikai saját világába" — mégpedig azzal, hogy
nagyon is számol mind az ő mindennapi észleléseinek és elvárásainak rutinjaival és auto¬
matizmusaival, mind reflexiós képességeivel és kritikai készségeivel.
1.2.2 | Vissza ARISZTOTELESZHEZ?
Összegezve az említett példák tanulságait és megelőlegezve a továbbiakat, Rembrand¬
tot rendre az érdekli, hogy a történetek hősei miként cselekszenek (mit tesznek vagy
mit nem tesznek) olyan konfliktusos helyzetekben, amikor — saját vágyaikat, céljai¬
kat, ambícióikat követve, illetve másokéval és az objektív akadályokkal kényszerűen
szembesülve — választás elé kerülnek; továbbá hogy e próbatételek miként vezetnek
alkalomadtán sorsszerű felismerésekhez, erkölcsi megrendüléshez vagy megigazuláshoz,
valamely konkrét lét- vagy istentapasztalathoz. Ez az egészen speciális, az események
megtörténésére irányuló fókusz teszi szükségessé, hogy a Rembrandt-féle képdramatur¬
giai észjárás fölfejtése során egészen Arisztotelészig, illetve a Poérikában kifejtett dr-áma¬
elmélet voltaképpeni kulcskérdéséig — epikus diegészisz és dc$-ámai mimézisz megkülön¬
bözteteseig — häträljak visszaf8.
48 Az arisztoteleszi kategöriäk Rembrandt elbeszelö müveire valö alkalmazäsära több kiserlet is történt az újabb
Rembrandt-irodalomban: vö. pl. BLANKERT 1980, BLANKERT 1982, WESTSTEIJN 2005, PREIMESBERGER 2009,
SLUIJTER 2010, SLUNTER 2015 stb. Ezek közül némelyeket a későbbiekben (Id. 184-188. és 206-212.) tärgyalni
és részben vitatni is fogok. Az itt következő fejtegetések célja annak igazolása, hogy ezek a kísérletek nem hatoltak
le kellö melysegben az arisztoteleszi drämaesztetika cselekveselmeleti gyökereiig.
87