Page 82 [82]
A KÉPEK SZÍNJÁTÉKA
alkalomadtán kívül eshetnek a hivatalos, megbízói érdeklődés körén. Nagel elsőként
Giotto és Dante rokon művészi törekvéseiben éri tetten az , új történetek" radikális
tételezését5°: ők, úgymond, azzal újították meg a nagy bibliai elbeszélő ciklusok hagyo¬
mányát, hogy minden egyes képet magában megálló történetté, ambivalens emberi cse¬
lekvések „drämäjävä” formältak3!. Festöi mime£zis &s drämai észjárás új szövetségéből
sarjad ki az a „jelenidejüsegre, konfliktusra &s individualizäläsra” alapozott képtípus,
amelyet óhatatlanul a szent történetek megelevenítése, azaz megnyitása jellemez?2, és
amely a rákövetkező fél évezredre meghatározza majd az újkori nyugati irodalom és kép¬
zőművészet progressziójának főirányát??. Ezért — generális szabályok keresése és elsie¬
tett tipológiák felállítása helyett — Nagel azt javasolja a művészettörténet professzionális
művelőinek, hogy minden egyes historie-t a müfaj dimenziöiböl és történetéből fakadó
konstitutív ellentmondások konkrét megvalósulásaként kezeljenek. Ilyennek tekinti a
külső — és többnyire pragmatikus igényeket támasztó — megbízás verzus a kreatív művé¬
szi megoldás, az (elő)írástól való függés verzus a kép autonómiája, továbbá epikus versus
drámai formálás alternatíváit, illetve konfliktusmezőit. Minden , történeti kép" a maga
módján ezeket konkretizálja, illetve oldja meg valahogy művészi formában. Nagel a
valódi festői teljesítmény legfontosabb ismérvét egyenesen ebben a — fennálló normák¬
kal szemben implicite kritikus — drámai-megjelenítő képességben pillantja meg5é.
Meglepőnek tűnhet mármost, hogy Rembrandt képalkotó művészete nem tarto¬
zik Nagel Giottótól Masacción és Caravaggión át Géricault-ig terjedő standard példa¬
tárába. Pedig a hivatalos-megrendelői igényekkel való dacolás és az autonóm festőiség
szempontjaihoz való csökönyös ragaszkodás eszményi példájaként nagyon is hivatkoz¬
hatna például a Claudius Civilis összeesküvésére [1.09], amelytől igazán nem tagadhat¬
juk meg a , monumentális történeti kép" minősítéstő5. Mint könyvem nyitó fejezetében
30 Vö. NAGEL 2010, 44ff.
31 — Konkrétan a Purgatórium 10. énekében leírt "Az alázat domborművet -ről van szó, vö. DANTE: Isteni színjáték, Nádasdy
Adam ford., Magvet6, Budapest, 2016, 340-347. Hogy Giotto eseményképeiben — mint Max Imdahl fogalmaz — valö¬
ban , az újkori képkoncepció megalapítása pillantható meg" (vö. IMDAHL 2003, 14.), az Friedrich Rintelentöl Theodor
Hetzeren és Max Dvorákon át Dagobert Frey-ig a német művészettörténet konszenzuális álláspontjának tekinthető.
32 Elbeszélés és dráma konfliktusát Nagel ekképp világítja meg: , Leonardo, a szorgalmas Alberti-olvasó Utolsó vacso¬
ráján nincs semmi, ami "egyszer volt -ként utalna a történésekre: minden azt mondja, hogy most történik", ami
történik — hogy pedig ebből mi fog következni, az nyitott kérdés. A híressé vált döntést ismerjük a könyvekből:
Júdás árulása és Jézus szenvedéstörténete következik. A műben azonban még semmi sem dőlt el: ebből fakad
feszültsége és gazdagsága. A jövő a pillanatban honos, nem az emlékezetben." NAGEL 2010, 44. Ezért a dráma
mindig lázad az emlékműszetű, az utólag elbeszélt történet hierarchikus mivolta ellen, vö. uo. 49—50.
33 Nagel részletesen elemzett példdi Giotto, Masaccio és Leonardo térténetei: vo. NAGEL 2009
34 Nagel még a Piero della Francesca- vagy Vermeer-tipusti, nem-dramatikus fest6k mtivészetét is a drämai formä¬
töl (idöbelisegtöl, konfliktustöl, individualizälästöl) való művészi tartózkodás gesztusaként méltatja. Vö. NAGEL
2003, 14.
35 —— Ezt csak részben magyarázza a művészettörténet-írásnak az a XIX. századi eredetű makacs beidegződése, hogy a
protestáns Hollandia polgäri festészetében az histoire-t — à portréhoz, a csendélethez, a táj- és életképhez, illetve
az allegóriákhoz képest — marginális jelentőségű műfajnak szokás tekinteni. Vö. BLANKERT 1980, 22., illetve
GAEHTGENS 1996, 39-40. Valójában Észak-Németalföldön a XVII. században jelentős igény volt a nyilvános
állami reprezentáció, illetve a Stadthouder tereinek történeti képekkel való kidekorálására, Id. erről BRENNINK¬
MEIER-DE-ROO1 1980. Alapvető áttörést hozott a szakkutatásban a XVII. századi történeti festészetnek szánt
80