Seite 70 [70]
A MŰVÉSZETTÖRTÉNET , ÚJ TÁRGYILAGOSSÁGA?
nyi" képmás föltételei és idealista teorémái — holott nyilván tisztában volt hatalmas
kultúrtörténeti befolyásuk jelentőségével.15" Minthogy leginkább az indulatok mimé¬
zise és az ember maga-viselésének ösztönös és tudatos összetevői foglalkoztatták, ha
megmaradt volna a művészettörténeti, illetve az esztétikai interpretáció terepén,
Warburg — megkockáztatom — Arisztotelész drámaesztétikájának örököseként ismert
volna magára.
Munkám következő fejezeteiben a hamburgi ovális előadóteremben tárgyalt Remb¬
randt-művekre is visszatérek még — abban a meggyőződésben, hogy noha Warburg
szakitott az „esztetizälö művészettörténettel", képantropológiai kérdésfeltevésének új
tartalmi hangsúlyait egy újragondolt interpretatív művészettörténet, illetve a perfor¬
mativitás egy új esztétikája nagyon is hasznosíthatja. Warburg normatív műfelfogá¬
sához, , szó, cselekvés és kép" drámai szintéziséhez máshonnan, nevezetesen a narratí¬
vák felől fogok közelíteni. Módszerének egyik jellegzetessége ,a formális kontextusból
kiemelt alakok"!"! önmagukban való vizsgálata volt — ám ebből nem következik, hogy
ne vehetnénk őket például szemügyre a cselekmény bonyolítása, illetve a képszínpadi
dramaturgia szempontjából is. Végtére is minden képnek egyedi narratívája van, min¬
den indulatnak, megfontolásnak egyedi szubjektuma és meghatározott tartalmai (tár¬
gyai, motivációi, tétjei, kockázatai stb.) vannak. Ezeket a festő úgy formálja jelenetekké
a kép színpadán, hogy akár a szenvedély kirobbanása, akár a reflexió tragikus csöndje
a történet és a személyiség logikájából fakadó szükségszerűségként, de legalábbis való¬
színűségként mutatkozzon meg a néző szemében — nagyjából úgy, ahogy azt Arisztote¬
lész Poétikájában a drámai formától megkövetelte. Kísérletem akkor felelhet meg a fel¬
adatban rejlő komoly kihívásnak, ha az esztétikai műértelmezés induktív módszereivel
is igazolni lehet Warburg sejtéseit a Rembrandt-müvekbe foglalt „hamleti tragikum”
érvényességéről.
Mindamellett látnunk kell: az egyes művek dramaturgiájának elemzési szintje,
amelyet a továbbiakban követni szándékozom, nem olyasmi, ami Warburg itt ismer¬
tetett megközelítéséből és argumentációjából minden további nélkül levezethető.
Nemcsak azért nem, mert az általa alkalmazott tudományos apparátus eleve alkal¬
matlan műimmanens elemzések konzekvens végigvitelére. Meggyőződésem, hogy
Rembrandt , dramaturgi észjárása" egész elbeszélő művészetében érvényesül: a vizs¬
gálódás ezért nem alapozható pusztán az antik pátoszformulák és inverzeik fentebb
ismertetett warburgi koncepciójára. Szükségünk lesz általában a cselekvések ábrázo¬
lásának valamilyen átfogó figuratív modelljére is, amelyben egy drámai konfliktus
150 , Én is Platóniában születtem, s szeretném Veled egy magas hegycsúcson figyelni az ideák köröző röptét, s ha futó
hölgyünk jő, örömmel tovalebegnék vele. De én nem tudok így szárnyalni. Számomra csak az adatott, hogy hát¬
ratekintsek és a hernyóban élvezzem a pillangó kifejlését." — idézi Warburg Ghirlandaio , Nimfá"-ja kapcsán André
Jolleshez írott levelét GOMBRIcH 1981, 146. A magyar fordítást Radnóti Sándortól vettem át: RADNÓTI 1990,
117-118. Vö. itt a 425. oldallal.
151 BiNG 2005, 60.
68