Page 66 [66]
OCR
A MŰVÉSZETTÖRTÉNET , ÚJ TÁRGYILAGOSSÁGA? Civilis mellett befelé forduló fejkendős-szakállas ,pap"-figura alatt vet a rajzvázlaténál kevésbé hangsúlyos (és A posztóscéb elöljárói-ét [2.103] idéző) sarokredöt. A korábbi középponti helyzetéből erősen balra tolódott marcona vezér, aki hangsúlyosan felfelé tartott rövid és széles kardjával is uralja az asztaltársaságot, jobb szemével a nézőre pillant, akit felemás tekintete közvetlenül önmagával és az összeérő kardok alakzatával szemközt — tehát nem a képtest középtengelyében — állóként pozicionál. A néző így észleli a vészjósló Civilis körül csoportosulók megilletődöttsége és az asztal előtt, illetve a jobb szélén iddogálók bumfordi kedélyessége közötti diszkrepanciát. Talán ezért is van, hogy a főalak hideg-kékes árnyalatú ruházata, ékszerei és az összeérő kardpengék élfényeinek és fémes csillogásának éleslátást föltételező-kikövetelő megformálása a képfelületnek erre a fertályára koncentrálódik. Mindez különösen a kép jobb felének defókuszált, vizuálisan elnagyoltabb megoldásával összevetve válik egyértelművé. Ide tartozik az a melegebb és hűvösebb színek térértékével folytatott kifinomult játék is!54, amelynek erőteljes akcentusa értelemszerűen csak a táblaformátum közelnézete esetén érvényesülhet. Rembrandt az implicit néző elhelyezkedésének aszimmetriáját azzal is nyomatékosabbá teszi, hogy virtuális helyét a társaság közelében, az asztal előtt torlódó hármas — térben balról jobbra, elölről hátra, illetve alulról felfelé tagolódó-mozduló — csoportja , előtt", a rövid hajú, vörös zubbonyos harcos , mögött" jelöli ki. Figyelemre méltó, hogy az utóbbi a nézőnek teljesen hátat fordító szemmagasságát Rembrandt nagyjából a befogadóénak felelteti meg (az eredeti koncepcióban ez a figura felemelt jobbjával még szemből, Civilis jobbján — a , rendezői balon" — ágált). Akárcsak a kép mai nézője, ő sem láthat rá az asztal lapjára. Rembrandt ezzel egyrészt csökkenti a kivágással elvesztett mélységi távolságot a néző és az összeesküvők közössége között, másrészt mégis módot nyújt arra, hogy a résztvevők reakciói közötti különbségeket, s így — némiképp kívül rekedve — a jelenet ambivalenciáit is realizáljuk. A közelnézet aszimmetriái folytán az ünnepélyesnek szánt jelenet összességében valamiféle monumentális bumfordiságot nyer, amelyet az is fokoz, hogy a festő nem törekszik a nézőhöz extrém módon közel került képfelület eldolgozására, a nyers festékanyag fakturális jelenlétének optikai semlegesítésére. Mindezek együttesen állítják elő a , monumentális odaadásnak" azt az segyszerű stilusät” („den einfachen Stil monumentaler Eindringlichkeit”), amelynek , északi igazságát" — Warburg szerint — Rembrandt az imperátori ékesszólás rómaias , szuperlatívuszaival" szegezi szembe'35. Ezért beszél hät Warburg a chiaroscuro kapcsän affektiv minőségről, ami „a képszerű kézműves alakítás és a valódi, drámaian formáló élet összefüggését", festett színpad és eleven néző közös jelenlétét testesíti meg. A chiaroscuro szigorú értelemben 134 Vö. Erik Hinterding finom megfigyeléseivel KAT. LONDON—ÁMSTERDAM 2014, 176. 135 Bár láthatóan nem ismerte Warburg okfejtését, a jelentős Rembrandt-szakértő, Otto Benesch is hasonlóképp jellemzi az idős Rembrandt e főművét. Ld. BENEscH 1970, 222—226. 64
