Page 65 [65]
OCR
VISSZA A MUVEKHEZ: WARBURG ES A REMBRANDTI ,,UJ TARGYILAGOSSAG” küvők csoportját relatíve kis helyre, a tágas képszínpad lépcsőkkel is tovább távolított középterére koncentrálta. Ennek megfelelően a figurák mérete abszolút értékben is jelentősen elmaradt a Flinck nagyalakos vázlatán [1.29], illetve a többi panelen, például a Lievensén [1.31] alkalmazott léptéktől. Az összeesküvő batávok magába záruló, a sötét háttér mélye előtt, , belülről fénylő" közösségének titokzatosságát az is fokozhatta, hogy in situ — a városháza körgalériájának öt és fél méterről induló és egészen tízméteres magasságig (!) emelkedő lunettájában [1.32] — az alulról fölfelé tekintő néző elsőként és önkéntelenül a jelenettől való távoliságát, kívülrekedését kellett hogy érzékelje. A fény játéka leginkább azzal szuggerálta a színpad mélyén zajló események titokzatos misztérium-jellegét, hogy a fizikai és a szcenikus távolság, továbbá a teret betöltő c/iaroscuro megfosztotta őt a szabatos áttekintés lehetőségétől. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a főszereplők relatíve kis méretei és a részletek kivehetetlensége a Claudius Civilis dsszeeskiivésén dénté szerepet játszott a már helyére emelt munka visszautasításában és gyors eltávolíttatásában. Ha Warburg a Civilis befogadásesztétikáját részleteiben is tárgyalta volna, bizonyára fölfigyelt volna arra, hogy Rembrandt a magas falról lekerült vásznat nemcsak körülvágta, de — épp az újradefiniált hozzáférés miatt — jelentésen at is dolgozta!3!. Az eredetileg erős alul-, illetve távolnézetre szervezett kompozíciót ugyanis a kabinetkép-szerű szembenézethez kellett igazítani. [1.33] A szűkített kép implicit nézője ezzel egy csapásra nagyon közel kerül az eskütétel eseményéhez. Mivel mind a lunetta dongaívét megismétlő festett architektúra!?2 (a Tacitus emlegette , szent berek"133 mögöttük látszó lombozatával), mind a hátsó paraván, illetve a széles lépcsőkön megközelíthető emelvény építészeti kerete áldozatul estek a kivágásnak, a letakart asztal vonalát Rembrandt — immár a szembenézettel kalkulálva — bal felé meghosszabbítja, és ezzel a fehér abrosz fénylő vízszintesét a kompozíció főtengelyévé változtatja. Így lesz az ágálók eredeti pódiumjelenetéből csendesen ücsörgő, visszafogottan dévajkodó asztaltársaság; és így kerül a kezdetben magas fejfedőjével és dúsan hímzett felsőruházatával középen — de a tér mélyén, távol — felmagasodó egész alakos Civilis némiképp Leonardo milánói Utolsó vacsorájának [1.26] Jézusához hasonlatosan ülő pozícióban az asztalfőre. (A Leonardo-analógia felbukkanásában — a communio és az eucharisztia misztériumának megidézésén túl — bizonyosan szerepet játszott a Civilis eredeti architektonikus keretének perspektivikus tágassága is.) Rembrandt persze az asztalt — Leonardo szabályos frontális elrendezésével szemben — enyhén rézsútosan állítja be: így a dísztelen asztalterítő a 131 Ezek legkoncepciózusabb összefoglalását Id. ALPERs 1993, különösen 20-21. Fontos és érzékeny megfigyeléseket tesz ezzel kapcsolatban Otto Pácht is, vö. PAcHr 1991, 236f. 132 Nem szükséges itt kitérnem annak az anomáliának a taglalására, ami az eredetileg kosárívben végződőnek tervezett, végül aztán félkörívesen megépített lunetta-mező okozott: Rembrandt fennmaradt rajza arra vall, hogy ő is az előző alapján tervezett. Nordenfalk számítása szerint a három sávból varrt kész vásznat érdemi veszteség nélkül lehetett beleszabni az új keretbe. NORDENFALK 1956 133 Tacitus, Historiae, IV. 14., magyarul id. kiad. (Id. 143. sz. jegyzet), I. 292. 63
