Page 65 [65]
VISSZA A MUVEKHEZ: WARBURG ES A REMBRANDTI ,,UJ TARGYILAGOSSAG”
küvők csoportját relatíve kis helyre, a tágas képszínpad lépcsőkkel is tovább távolí¬
tott középterére koncentrálta. Ennek megfelelően a figurák mérete abszolút értékben
is jelentősen elmaradt a Flinck nagyalakos vázlatán [1.29], illetve a többi panelen,
például a Lievensén [1.31] alkalmazott léptéktől. Az összeesküvő batávok magába
záruló, a sötét háttér mélye előtt, , belülről fénylő" közösségének titokzatosságát az
is fokozhatta, hogy in situ — a városháza körgalériájának öt és fél méterről induló és
egészen tízméteres magasságig (!) emelkedő lunettájában [1.32] — az alulról fölfelé
tekintő néző elsőként és önkéntelenül a jelenettől való távoliságát, kívülrekedését
kellett hogy érzékelje. A fény játéka leginkább azzal szuggerálta a színpad mélyén
zajló események titokzatos misztérium-jellegét, hogy a fizikai és a szcenikus távolság,
továbbá a teret betöltő c/iaroscuro megfosztotta őt a szabatos áttekintés lehetőségé¬
től. Bizonyosak lehetünk abban, hogy a főszereplők relatíve kis méretei és a részle¬
tek kivehetetlensége a Claudius Civilis dsszeeskiivésén dénté szerepet játszott a már
helyére emelt munka visszautasításában és gyors eltávolíttatásában.
Ha Warburg a Civilis befogadásesztétikáját részleteiben is tárgyalta volna, bizonyára
fölfigyelt volna arra, hogy Rembrandt a magas falról lekerült vásznat nemcsak körül¬
vágta, de — épp az újradefiniált hozzáférés miatt — jelentésen at is dolgozta!3!. Az erede¬
tileg erős alul-, illetve távolnézetre szervezett kompozíciót ugyanis a kabinetkép-szerű
szembenézethez kellett igazítani. [1.33] A szűkített kép implicit nézője ezzel egy csa¬
pásra nagyon közel kerül az eskütétel eseményéhez. Mivel mind a lunetta dongaívét
megismétlő festett architektúra!?2 (a Tacitus emlegette , szent berek"133 mögöttük látszó
lombozatával), mind a hátsó paraván, illetve a széles lépcsőkön megközelíthető emel¬
vény építészeti kerete áldozatul estek a kivágásnak, a letakart asztal vonalát Rembrandt
— immár a szembenézettel kalkulálva — bal felé meghosszabbítja, és ezzel a fehér abrosz
fénylő vízszintesét a kompozíció főtengelyévé változtatja. Így lesz az ágálók eredeti
pódiumjelenetéből csendesen ücsörgő, visszafogottan dévajkodó asztaltársaság; és így
kerül a kezdetben magas fejfedőjével és dúsan hímzett felsőruházatával középen — de a
tér mélyén, távol — felmagasodó egész alakos Civilis némiképp Leonardo milánói Utolsó
vacsorájának [1.26] Jézusához hasonlatosan ülő pozícióban az asztalfőre. (A Leonar¬
do-analógia felbukkanásában — a communio és az eucharisztia misztériumának megi¬
dézésén túl — bizonyosan szerepet játszott a Civilis eredeti architektonikus keretének
perspektivikus tágassága is.) Rembrandt persze az asztalt — Leonardo szabályos frontális
elrendezésével szemben — enyhén rézsútosan állítja be: így a dísztelen asztalterítő a
131 Ezek legkoncepciózusabb összefoglalását Id. ALPERs 1993, különösen 20-21. Fontos és érzékeny megfigyeléseket
tesz ezzel kapcsolatban Otto Pácht is, vö. PAcHr 1991, 236f.
132 Nem szükséges itt kitérnem annak az anomáliának a taglalására, ami az eredetileg kosárívben végződőnek tervezett,
végül aztán félkörívesen megépített lunetta-mező okozott: Rembrandt fennmaradt rajza arra vall, hogy ő is az előző
alapján tervezett. Nordenfalk számítása szerint a három sávból varrt kész vásznat érdemi veszteség nélkül lehetett
beleszabni az új keretbe. NORDENFALK 1956
133 Tacitus, Historiae, IV. 14., magyarul id. kiad. (Id. 143. sz. jegyzet), I. 292.
63