Page 57 [57]
MÓDSZERTANI KITÉRŐ: A WARBURGI IKONOLOGIA DEKONSTRUALT MUKOZPONTUSAGA ...
MÓDSZERTANI KITÉRŐ: A WARBURGI IKONOLÓGIA
DEKONSTRUÁLT MŰKÖZPONTÚSÁGA ÉS A KONTEXTUSOK
„KOLLAZSA”
Warburg okfejtésének további gondolatmenetem szempontjából talán az a legkülönö¬
sebb vonása, hogy a festő polemikus pozícionálása a korszak kulturális kontextusában
messze nagyobb súlyt kap az érvelésben, mint maguknak a műveknek a vizsgálata.
Miközben az érvelés konzekvensen a Proserpina elrablása, a Claudius Civilis össze¬
esküvése és a laszón és Kreusza esküvője (Médeia) köré épül, Warburg gyakorlatilag nem
beszél Rembrandt képeiről — különösen nem mint sajátos esztétikai képződményekről.
Nem írja le őket, nem jellemzi szereplőiket, nem szól térelrendezésről, megvilágításról,
színekről vagy a fények és árnyékok játékának karakteréről. De nincs szó a képek mate¬
riális minőségeiről, a festés/karcolás technikai sajátosságairól és ezek stilisztikai követ¬
kezményeiről sem. Mégis: azzal, hogy a roppant szerteágazó külső kapcsolódások és
heterogén kulturális-történeti kontextusok szinte ömlesztett felsorolását külön-külön
az egyes művek köré építi, voltaképp minden forrásának és analógiájának a rembrandti
megoldásokkal való szoros összeolvasására — vagy ami ugyanaz: a rembrandti forma
szétszálazására — ösztönöz: akkor is, ha ezt maga nem explikálja. Az egyedire irányuló
műközpontú eljárás ez a javából, bár Warburgot nem a műegész organikus egysége
mint olyan érdekli. Inkább a művek nyugtalanító ereje, annak a bennük pulzáló anar¬
chisztikus dinamikanak az eredete foglalkoztatja, amit Rembrandt valahogy belefoglal
a formába, de amely állandóan fenyegeti is annak magában nyugvó egységét. Kuta¬
kodó tekintete olyan inkonzisztenciákra, heterogeneitásokra és , polaritásokra" vadá¬
szik, amelyeket a forma csak ritkán és csak indokolt esetben élez ki, mégis működtet, s
amelyek végül belülről kezdik ki a , festői stílus", a , személyes vízió" vagy a , szubjektív
hangulat" közvetlen egységtapasztalatát.
Ezek viszont értelemszerűen művenként nagyon különböző mozzanatok és egészen
speciális tartalmúak: egyáltalán nem lehet őket általánosítva kezelni!05. Warburg ele¬
gendőnek látja, ha műről műre felsorolja őket: de összehangolásuk szintén művenként
eltérő módozatai, a mindenkori formaprobléma megoldása már nem foglalkoztatja,
ezeket nem is veti össze egymással. Így áll elő Warburg szubverzív-kritikai értelmezései¬
nek az a kollázs-szerűsége, amelyről Heckscher is beszél: „dekonstrukciös” mödszertana
arra figyelmeztet, hogy a művek naiv-közvetlen — érzelmes, esztétikai impressziókra
épülő — befogadása hajlamos észrevétlenül hagyni a hagyománytörténés során üledék¬
szerűen egymásra rétegződő, gyakran ellentétes tendenciájú motívumok, jelentések és
105 ,A bécsi iskolára jellemző stílusok vagy korszakok helyett Warburg a "választási helyzetek elé kerülő egyénekre
fókuszált. A historizáló történészek a korszellemre vagy hasonló általánosságokra való hivatkozásai helyett a konk¬
rétra és az egyedi megvilágítására törekedett." Vö. HoLıy 1984, 107.
55