Page 55 [55]
REMBRANDT ÉS AZ ART OFFICIEL: , A NAP KÖVETELMÉNYE" ÉS A KÉPEK POLITIKÁJA
Civilis (1661—62) [1.09] ugyanis már nem az önkéntelen szenvedéllyel végrehajtott
tettek, hanem a szorongó reflexió képei. Mindkét érett mű hőseit gyilkos bosszúvágy
fűti ugyan, amely — ezt is ismerjük a narratívákból — tettekre is váltódik majd; de
Rembrandt mindkét esetben a cselekvés előzetes felfüggesztésének pillanatát választja,
és megkerüli a vad indulatok elszabadulásának közvetlen ábrázolását. A megtorpanás
gesztusaiban inkább a következmények fenyegetéssel teli jövőjét anticipálja. Míg a refle¬
xió csöndje Civilisnél ,a belső, patrióta indíttatású, elkeseredett tárgyilagosságnak"97
ad teret, addig Médeia esetében az , örök hamleti" dilemmát, a , reflexmozgás vagy
reflexív viselkedés lelkiismereti kínját" teszi megtapasztalhatóvá. Warburg azt sugallja,
hogy ezeken az érettebb műveken a töprengő Rembrandt figyelme inger és reflex , köz¬
tes terére" [Zwischenraum], illetve a reflexió , lélegzetvételnyi szünetére? [Atempause]?®
tolódik át: hogy a megtalált forma nem más, mint művészi kísérlet ennek az emberhez
egyedül méltó, de tragikusan törékeny egyensúlyi állapotnak a kiterjesztésére.
Warburg politikai érdeklődéséről árulkodik mármost, hogy mindkét érettebb mű
a cselekvések felfüggesztésének dramaturgiáját azok nyilvánosságának tematizálásával
kapcsolja össze. A közös nemzeti múltra emlékező monumentális Claudius Civilis-kép
a városháza hatalmas nagytermét övező galéria nyilvános terébe [1.12] készült, míg a
könyvlap-méretű, sokszorosított Médeia-karc egy színmű kinyomtatott szövegét [1.13]
kísérte illusztrációként, illetve a darab színházi bemutatásához kapcsolódott [1.14. és
1.15]. Mind a városháza, mind a Schouwburg (színház) a polgári nyilvánosság szín¬
terei: az egyik az állampolgárok politikai közösségének, a másik a polgári erkölcsiségnek
az intézménye??. Ha Rembrandt e munkáiban immár a megfontolásnak a cselekvést
megelőző pillanataira helyezi a hangsúlyt, akkor ezt a magatartást akarva-akaratlan
politikai bölcsességként és erkölcsi intésként, ha tetszik, társadalmi viselkedésminta¬
ként kínálja fel kortarsai sz4mara!.
Összegezve: Warburg Rembrandtban mindenekelőtt a múltat a jelen számára
könnyű szívvel kisajátító korszellem makacs ellenlábasát ismeri fel, akinek művészete
97 WARBURG 1926/2012, 84.
98 WARBURG 1926/2012, 101.
99 Warburg számára, akár a firenzei guattrocentóé, Rembrandté is alkalmi művészet volt, amelynek gyökérzete ,a
korabeli mindennapi élet talajába" nyúlt. Ő is, mint Ghirlandaio, , kézműves mütérgykészité”, aki mivel a Merkúr
bolygó jegyében született, mindent tud és akinek mindene van: aki hátul a műhelyben fest és szobrot farag, elöl
a boltjában viszont , árul mindent, amire szükség van: övcsatot, festett menyasszonyi ládát, viasz-votókat, rézmet¬
szeteket.” Rembrandtra még nagyon is igaz, hogy ,az emberek nem az absztrakt művész műtermébe mentek el,
hogy az északról beeeső fénynél átszellemülten érezzék át a megfáradt kultúrember disszonáns érzéseit, hanem
ötvösfestőjüket hívták elő a nappali valóságba minden egyes alkalommal, ha magát az életet körforgásának vala¬
melyik pontján át akarták alakítani — épületté, ékszerré, berendezéssé vagy ünnepélyesen elrendezett menetté." Vö.
Warburg: , Portréművészet és firenzei polgárság. Domenico Ghirlandaio a Santa Irinitaban. Lorenzo de Medici¬
nek és környezetének portréi" (Adamik Lajos fordítása), in: WARBURG 1995, 114. „Szimbölumait” Rembrandt is
csak a megrendelőivel való életközösségből, a létfeltételekkel való mindennapos küzdelem során , nyerhette? ki.
Vö. Woop 2014, 24., illetve SCHENKEVELD 1991, 14ff. Magam a , vállalkozó Rembrandt" Svetlana Alpers által
markánsan megrajzolt képét (vö. ALPERS 1988) is e beágyazottság jelének látom (vö. itt a 194. oldaltól).
100 Talán ezt a normatív állapotot nevezi Radnóti , kivívott középértéknek" Warburgnál: vö. RADNÓTI 1986, 116—117.
53