Oldal 38 [38]
OCR
A MŰVÉSZETTÖRTÉNET , ÚJ TÁRGYILAGOSSÁGA? Warburg tehát nem légüres térben kezdett foglalkozni a témával. Langbehn súlyosan terhelt pamfletje mellett a jelentős művészettörténész, Carl Neumann először 1901ben publikált, majd 1922-ben újra kiadott vaskos, évtizedekig a standard monográfiaként számon tartott munkája?7, Georg Simmel 1916-ban megjelent Rembrandtja?8, Panofsky 1921-es Rembrandt és Spinoza szellemi rokonságát hangsúlyozó berlini előadäsa??, Saxl cikkei, valamint Frederick Schmidt-Degener 1919-ben hollandul íródott — majd 1928-ban a Warburg-könyvtár Szudien-sorozatában németül is kiadott —, a protestáns Rembrandtot a katolizáló Vondellel szembeállító, alapvetően szellemtörténeti irányultságú munkája? jelölte ki azt az intellektuális-politikai mezőt, amelyen belül az 1926-os előadást célszerű elhelyeznünkő!. A filológus Warburg szemében a legnagyobb súllyal persze Neumann vaskos monográfiája esett a latba. Ez a , nagy ember" arcképét rajzolta fel a művészettörténet tudományos eszközeivel, akinek munkássága mélyen gyökerezik az , egyszerű" nép, a nemzet és a keresztény hit talajában — s ezzel mutat példát a modernek számára. Neumann az 1890-es években egy csaknem vallásos erejű Rembrandt-élmény hatására?2 fordult szembe mestere, Jakob Burckhardt arisztokratikus, a rembrandti „közön27 NEUMANN 1922 28 SIMMEL 1917, magyar kiadása: SIMMEL 1988 29 Panofsky ebben a csak 1973-ban, „Rembrandt und das Judentum” cimen poszthumusz megjelent elöadäsban (PaNorsky 1973, uj magyar fordítása Hessky Orsolya munkäja: Panorsky 2014) vitatta Neumann Spinoza és Rembrandt bármiféle szellemi rokonságát tagadó tézisét: , Ha egyáltalán lehetséges összevetni a filozófia gondolati nyelvét a művészet szemléletes nyelvével, akkor pályája végén a legnagyobb germán (sic!) festő úgy jelenítette meg a világot, ahogy a nagy zsidó filozófus azt elgondolta. PANOFskY 1973), 108., illetve PANoFsky 2014, 37. Az asszimilált zsidó Panofsky itt még alapvetően szellemtörténeti módon érvel amellett, hogy a nagy művész emberségében a , germán" és a ,zsidó" miként képes egymással megbékélni, a közös szellemi talajt megtalálni. Lásd erről még MicHeLs 1999 (3. jegyzetben idézett kézirat), 10—12. 30 SCHMIDT-DEGENER 1926 31 Georg Simmel „müveszetfilozöfiai kiserlete” csekély hatással volt Warburgra, aki egy Schwedeler-Meyerhez, 1917. junius 29-én irott leveleben (Warburg Institute, Archiv, Korrespondenz) magasra Ertekelte ugyan Simmel kifinomult intellektuális teljesítményét, de kifogásolta spekulativitását és a konkrét históriai anyag, a , tények" hiányát: mindazt, amit Beat Wyss utóbb a , tartalmi üzenet iránti közömbösségnek" nevezett, vô. Wyss 2014. 85. Az a kultúrtörténész, aki 1925—26-os egyetemi kurzusát a , der liebe Gott steckt im Detail" [a jóisten a részletekben rejtezik] mottójával hirdette meg, nem is igen vélekedhetett másként egy olyan bölcseleti műről, amelynek bevezetője ,az egész és a rész megkülönböztetésének meghaladását" tekinti céljának, illetve a műalkotás adekvát megértése feltételének, mert úgy gondolja, hogy ,a műalkotás és a befogadás egyes meghatározásaival foglalkozó analitikus tárgyalásmód úgyszólván megáll az alkotó és a receptív élményegység előtt". (SIMMEL 1986, 7-8.) Létni fogjuk, hogy a befogadás Warburg által ösztönzött , polarizáló" gyakorlata éppen az efféle , élményegység" felbontására, problematizálására kell hogy törekedjék. Az antropológus aligha tud mit kezdeni például az ,áramló életegész" életfilozófiai indíttatású simmeli fogalmával. Az idézett fontos mottó eredetéről Id. GoMBRIcH 1981. 28. n. 7., illetve 379. Módszertani jelentőségét méltatja Ernst Robert Curtius az Europäische Literatur und lateinisches Mittelalterben, vö. Curtius 1948, 386. és William S. Heckscher is, in: HECKSCHER 1979, 147., n. 10. 32 Kasselben a Jákob áldását látva érte Neumannt a megvilágosodás, amelyet élete fordulópontjaként írt le. , Akkoriban a Rembrandt-probléma inkább Shakespeare-probléma formájában jelent meg számomra. Némán rettegtem az olyan művészettől, amely nem engedte elfeledni a kendőzetlen valóságot, amely annyi teret adott a csúfnak és gonosznak, és amelynek könyörtelenségéből hiányzott a mérték és a harmónia. Egyszóval, mint az átlagos német nevelésügy normális terméke, aki az előkelő idegent részesíti előnyben az otthonos-északias helyett [...] szelid felszinességgel fiirdőztem a római-antik-klasszikus vizekben. Túlnyomórészt ez az iskolamesteri esztétika által agyontrivializált ízlés volt mindaddig a sajátom." Vö. NEUMANN 1924. 35ff.; Fink-MADERA 1993, 45. Ld. toväbbä Peter Betthausen cimszavät in: METZLER 1999, 281. Vö. http://www.uni-kiel.de/kunstgeschichte/festschrift/neumann.htm 36
