Oldal 38 [38]
A MŰVÉSZETTÖRTÉNET , ÚJ TÁRGYILAGOSSÁGA?
Warburg tehát nem légüres térben kezdett foglalkozni a témával. Langbehn súlyo¬
san terhelt pamfletje mellett a jelentős művészettörténész, Carl Neumann először 1901¬
ben publikált, majd 1922-ben újra kiadott vaskos, évtizedekig a standard monográ¬
fiaként számon tartott munkája?7, Georg Simmel 1916-ban megjelent Rembrandtja?8,
Panofsky 1921-es Rembrandt és Spinoza szellemi rokonságát hangsúlyozó berlini elő¬
adäsa??, Saxl cikkei, valamint Frederick Schmidt-Degener 1919-ben hollandul íródott
— majd 1928-ban a Warburg-könyvtár Szudien-sorozatában németül is kiadott —, a pro¬
testáns Rembrandtot a katolizáló Vondellel szembeállító, alapvetően szellemtörténeti
irányultságú munkája? jelölte ki azt az intellektuális-politikai mezőt, amelyen belül az
1926-os előadást célszerű elhelyeznünkő!.
A filológus Warburg szemében a legnagyobb súllyal persze Neumann vaskos
monográfiája esett a latba. Ez a , nagy ember" arcképét rajzolta fel a művészettörté¬
net tudományos eszközeivel, akinek munkássága mélyen gyökerezik az , egyszerű" nép,
a nemzet és a keresztény hit talajában — s ezzel mutat példát a modernek számára.
Neumann az 1890-es években egy csaknem vallásos erejű Rembrandt-élmény hatá¬
sára?2 fordult szembe mestere, Jakob Burckhardt arisztokratikus, a rembrandti „közön¬
27 NEUMANN 1922
28 SIMMEL 1917, magyar kiadása: SIMMEL 1988
29 Panofsky ebben a csak 1973-ban, „Rembrandt und das Judentum” cimen poszthumusz megjelent elöadäsban
(PaNorsky 1973, uj magyar fordítása Hessky Orsolya munkäja: Panorsky 2014) vitatta Neumann Spinoza és
Rembrandt bármiféle szellemi rokonságát tagadó tézisét: , Ha egyáltalán lehetséges összevetni a filozófia gondolati
nyelvét a művészet szemléletes nyelvével, akkor pályája végén a legnagyobb germán (sic!) festő úgy jelenítette meg a
világot, ahogy a nagy zsidó filozófus azt elgondolta. PANOFskY 1973), 108., illetve PANoFsky 2014, 37. Az asszimi¬
lált zsidó Panofsky itt még alapvetően szellemtörténeti módon érvel amellett, hogy a nagy művész emberségében
a , germán" és a ,zsidó" miként képes egymással megbékélni, a közös szellemi talajt megtalálni. Lásd erről még
MicHeLs 1999 (3. jegyzetben idézett kézirat), 10—12.
30 SCHMIDT-DEGENER 1926
31 Georg Simmel „müveszetfilozöfiai kiserlete” csekély hatással volt Warburgra, aki egy Schwedeler-Meyerhez, 1917.
junius 29-én irott leveleben (Warburg Institute, Archiv, Korrespondenz) magasra Ertekelte ugyan Simmel kifino¬
mult intellektuális teljesítményét, de kifogásolta spekulativitását és a konkrét históriai anyag, a , tények" hiányát:
mindazt, amit Beat Wyss utóbb a , tartalmi üzenet iránti közömbösségnek" nevezett, vô. Wyss 2014. 85. Az a
kultúrtörténész, aki 1925—26-os egyetemi kurzusát a , der liebe Gott steckt im Detail" [a jóisten a részletekben rej¬
tezik] mottójával hirdette meg, nem is igen vélekedhetett másként egy olyan bölcseleti műről, amelynek bevezetője
,az egész és a rész megkülönböztetésének meghaladását" tekinti céljának, illetve a műalkotás adekvát megértése
feltételének, mert úgy gondolja, hogy ,a műalkotás és a befogadás egyes meghatározásaival foglalkozó analitikus
tárgyalásmód úgyszólván megáll az alkotó és a receptív élményegység előtt". (SIMMEL 1986, 7-8.) Létni fogjuk,
hogy a befogadás Warburg által ösztönzött , polarizáló" gyakorlata éppen az efféle , élményegység" felbontására,
problematizálására kell hogy törekedjék. Az antropológus aligha tud mit kezdeni például az ,áramló életegész"
életfilozófiai indíttatású simmeli fogalmával. Az idézett fontos mottó eredetéről Id. GoMBRIcH 1981. 28. n. 7.,
illetve 379. Módszertani jelentőségét méltatja Ernst Robert Curtius az Europäische Literatur und lateinisches Mittel¬
alterben, vö. Curtius 1948, 386. és William S. Heckscher is, in: HECKSCHER 1979, 147., n. 10.
32 Kasselben a Jákob áldását látva érte Neumannt a megvilágosodás, amelyet élete fordulópontjaként írt le. , Akkoriban
a Rembrandt-probléma inkább Shakespeare-probléma formájában jelent meg számomra. Némán rettegtem az olyan
művészettől, amely nem engedte elfeledni a kendőzetlen valóságot, amely annyi teret adott a csúfnak és gonosznak,
és amelynek könyörtelenségéből hiányzott a mérték és a harmónia. Egyszóval, mint az átlagos német nevelésügy
normális terméke, aki az előkelő idegent részesíti előnyben az otthonos-északias helyett [...] szelid felszinességgel fiir¬
dőztem a római-antik-klasszikus vizekben. Túlnyomórészt ez az iskolamesteri esztétika által agyontrivializált ízlés volt
mindaddig a sajátom." Vö. NEUMANN 1924. 35ff.; Fink-MADERA 1993, 45. Ld. toväbbä Peter Betthausen cimszavät
in: METZLER 1999, 281. Vö. http://www.uni-kiel.de/kunstgeschichte/festschrift/neumann.htm
36