Page 37 [37]
REMBRANDT A NÉMET SZÁZADELŐN
Ám a festő ideologikus kisajátítása Julius Langbehn 1890-ben megjelent Remb¬
randt als Erzieher (Rembrandt mint nevelő) című pamfletjével új, mondhatni politikai
dimenziót kapott. Ez a mintegy 300 oldalas zavaros kiáltvány, amely 1944-ig ötven
kiadást (!) ért meg, a századfordulón, majd a húszas évek elején valóságos népkönyvvé
vált Németországban. A példátlan siker következményeként a festő neve a német köz¬
gondolkodásban mindinkább à ,Rembrandt-Deutsche” antimodernista és rasszista
felhangú ideológiájával fonódott össze. Langbehn ugyanis a nyugat-európai századvég
elkorcsosult, tudálékos és dekadens humanizmusával egy egészséges, életerős, népi gyö¬
kerű új individualizmus próféciáját állította szembe: azt hirdette, hogy a terméketlen
pozitivista , tudományoskodás" uralmát a bensőség művészetének, , Rembrandt" örö¬
köseinek kell felváltania. Noha a vaskos kiáltványban hiába keresünk akár életrajzi, akár
a művekre vonatkozó konkrétumokat, az irracionalizmus és rasszizmus e fertőzésétől
még a szigorúan vett tudományos szakma, a Rembrandt-kutatás élvonala sem maradt
erintetlen.?!
Warburg kezdettöl fogva tävol tartotta magät minden efféle misztifikäciétél22.
1907-ben például — tehát a tricentenárium körül tetőző Rembrandt-mánia csúcspont¬
ján — éppenséggel inkább az időtávolságot, Dürer és Rembrandt történelmi idegenségét
látta szükségesnek hangsúlyozni, amikor egy népszerűsítő kiállítássorozat kapcsán írott
kis alkalmi írásban még olyan értelmező segítségét tartotta kívánatosnak, ,aki a figyel¬
met az idegenszerűen kemény történeti burokról elterelve segít a nézőknek megérezni
az általános emberit". De ide sorolhatjuk az 1912-ben, a X. római művészettörté¬
neti világkongresszus vitájában elhangzott hozzászólását is, amelyben élesen szemfor¬
dult a , déli" művészetet a derűs érzéki formaszépséggel, illetve az ,,északit” a bensdség
sötétjének kifejezésével azonosító és közöttük valamiféle áthidalhatatlan szakadékot
föltételező közkeletű sematizmussal, illetve a stíluskritikai besorolások erre épülő gya¬
korlataval?4 — azzal a művészettörténeti rutinnal, amely szerint éppen Rembrandt, ,a
legnagyobb északi lélekfestő" (Paul Schubring)25 képviselte az egyik pólust. 1915-ben,
egy Werner Weisbachhoz írott levelében pedig egyenesen jelszószerűen fogalmazza meg
a szakítás programját: , Langbehntől és Chamberlaintől vissza Kanthoz és Fichtéhez!26
Hogy épp a felvilágosodás morálfilozófiájának e két jeles alakját nevezi meg szellemi
orientációs pontként, sokat elárul a későbbi előadás szellemi programjáról, a képekkel való
bánás korán felismert etikai-politikai dimenzióinak gondolkodásában játszott szerepéről.
21 Langbehn recepciójáról a legteljesebb összefoglalás: Bernd Behrendt: Zwischen Paradox und Paralogismus.
Europäische Hochschulschriften, Reihe I. Bd. 804. Lang, Frankfurt am M. [u. a.] 1984. Ld. még STÜCKELBERGER
1996, 47-53. &s SCHOELL-GLAss 1998, 205-208.
22 SCHOELL-GLAss 2008, 184f.
23 WARBURG: , Die Bilderausstellung des Volksheimes” (1907). In: WBGI 1998 Bd. 2. 591.
24 WARBURG 1912, 54—55. Vö. ehhez: BOOMGAARD 1995, 185.
25 Idézi STÜCKELBERGER 1996, 44.
26 Vö. SCHOELL-GLAss 1998, 208.
35