Seite 22 [22]
BEVEZETÉS HELYETT
a budapesti Szépművészeti Múzeumban egy magyar kortársművészeti bommage-kiállí¬
tást!5 rendezni, az amúgy nagyon is releváns médium-tudatosság problémáját állítot¬
tam a fókuszba — mai eszemmel azért, mert e semleges témaválasztással akaratlanul is
sikerült kitérnem a számomra megoldatlan posztmodern dilemma elől.
E különösebb visszhang nélkül maradt kiállítás katalógusába írtam azért egy esszét,
amelyben röviden szóba hoztam mind Belting tézisét, mind Bal idézőjeles névhasznála¬
tát.16 Az írás címe — "Rembrandt és korunk: ötven év után — Fülep Lajos elhíresült 1956¬
os Rembrandt-előadását!7 idézte meg: a fülepi kérdés ugyanis, hogy , emlékként tisztel¬
jük-e, vagy valósággal él-e köztünk-bennünk. . .úgy is mondhatnám, harcolnánk-e érte,
vele, nyugtalanit-e, izgat-e”!8, nagyon désszecsengett Uj keletti hianyérzetemmel. Fiilep
persze a választ még az ars una, az egységes, kizárólagos evidenciával bíró , abszolút
festészet" (és a neki megfelelő autonóm szaktudomány) kontinuus történeti fejlődé¬
sének perspektívájából, egyfajta egyetemes emberi—társadalmi—nemzeti haladáseszme
jegyében akarta elgondolni, ami már az ötvenes években is fölöttébb anakronisztikus
gondolat lehetett, hát még az ezredvégen, a posthistoire és a tombolé relativizmus éva¬
dán. Mégis, volt mondandójának egy mozzanata, ami minden filozofikus-univerzalista
pátosza és túldimenzionált retorikája ellenére 2006-ban is nagyon időszerűnek tűnt
számomra: Fülep azt jelölte meg a nagy művészet elemi hivatásaként, hogy az legyen a
modern eldologiasodás valamiféle egzisztenciális ellenszéruma.!9 Mégpedig nem csupán
eszkatologikus-világtörténelmi távlatban tekintve, hanem a közvetlen esztétikai tapasz¬
talatban is: az egyes művek befogadásának aktuális eseményeként, itt és most.
A valódi mű erejének vagy hatalmának normatív bizonyossága sugárzott e tételből:
hogy a vele való találkozás képes lehet olyan tapasztalatok kiváltására/kikényszerítésére,
amelyek fölülírják a szemlélői rutinokat, megtörik az élettelen konvenciók uralmát,
képesek katartikus megrendülés kiváltására. Derengeni kezdett, hogy ami a posztmo¬
dern ideologémák, nyelvjátékok, kortársi kontextualizációk között rendre elsikkad, az
a rembrandti kép, illetve a benne feltáruló emberi világ spontán elevensége — részben
mint a befogadás közvetlen esztétikai tapasztalata, részben mint ábrázolásprobléma,
amely értelmezés és tudományos konceptualizálás után kiált. Mindez összehangzott
fenomenológiai és képhermeneutikai olvasmányaimmal, és lassan megérlelte bennem a
munka is, a Rembrandt-kutató nézőpontjából körülbelül annyi a relevanciája, mint Milos Forman amúgy remek
Amadeus-ának lehetett volna A Mozart-opera világképe szerzője számára.
15 Rényi András (szerk.): Re:mbrandt: kortárs magyar művészek válaszolnak / Contemporary Hungarian Artists
Respond, Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2006. júl. 6.-okt. 8., kurátor Rényi András, Kállai Ernő Alapítvány¬
Szépművészeti Múzeum-Szasz Bt., Budapest, 2006. Utólag is köszönöm Baán Lászlónak, aki akkor lehetővé tette
elképzelésem megvalósítását.
16 BELTING 2006
17 Renvı 2006A
18 Fülep Lajos, , Rembrandt és korunk", in: Fülep Lajos: Művészet és világnézet, Cikkek, tanulmányok 1920-1970,
Magvető, Budapest, 1976, 591.
19 Uo., 616.
20