Oldal 17 [17]
OCR
BEVEZETÉS HELYETT kreatív értelmiségiként élt már a múlt század 70-es-80-as éveiben, nem szükséges sokat magyarázni: a hozzájutás egy-egy értékesebb nyugati szakkönyvhöz (különösképp egy ilyen nélkülözhetetlen referenciamunkához) a vasfüggöny mögötti Magyarországon kutatói életpályákat dönthetett el. Mindenesetre nekem ahhoz elegendő volt, hogy lökést adjon a munka elkezdésének. Nehéz ma már felidéznem, hogy a 70-es évek végén valójában mit is kezdtem ,kutatni" a Szépművészeti Múzeum könyvtárában, a Dózsa György úti épület egykori hatalmas olvasótermében — és vele párhuzamosan az Akadémiai Könyvtár olvasójában. Két szakkönyvtári támaszpontom is volt, egy művészettörténész-, egy meg esztéta-énemnek — ám kutatásomnak csak a mintáját ismertem, a tárgyát nem. Annyit tudtam, hogy mély, távlatos és részletgazdag műelemzéseket szeretnék írni — de a megoldandó problémáról, az elvégzendő tudományos munka értelméről, céljáról, tétjeiről, mi tagadás, fogalmam sem volt. Csak jóval később szégyelltem el magam e gyerekes nekibuzdulás hübrisze okán: amikor 1984-ben, egy jó évtizeddel a Mozart-könyv kézbevételét követően és többévnyi kimerítő cédulázással, kínkeserves fogalmazgatással a hátam mögött, közzé mertem tenni az első rövid cikket Rembrandt-ügyben a Világosság című , materialista világnézeti folyöirat” hasäbjain®. Nagyratörö terveimröl le is tettem hamar — äm ônkényesen kijelölt Mozartom azért megtette a magáét. A rembrandti művészet lassan egészen beszippantott, és mindinkább saját jogán kezdett foglalkoztatni. A 80-as évek elején többször is jártam a nyugat-berlini Freie Universitat Dahlemben működő művészettörténeti tanszékén, ahol a magyarokkal roppant készséges Bak Anna ingyen kópiákkal segített hozzá xerox-cikkgyűjteményem megalapozásához. (Azért külön hálás voltam neki, hogy folyton magához invitált: lakása tán a legfőbb találkozóhelye volt a kimenekült vagy DAAD-ösztöndíjjal Berlinben tartózkodó hazai művész- és tudós-kolóniának, többekkel e körből nála ismerkedtem meg.) 1985-ben féléves állami ösztöndíjat nyertem az Universiteit van Amsterdam a néhai Joshua Bruyn professzor vezette művészettörténeti tanszékére, ahol közelről volt módom megfigyelni a Rembrandt Research Project (RRP) sziszifuszi munkálatait. Az gyorsan kiderült, hogy a pozitivista tárgytörténész szerepe nem az én világom. De staff memberként szabad bejárásom volt a Rijksmuseumba — a művek állandó közelsége, a társaságukban töltött kötetlen idő pedig sok mindent megértetett velem. Világos volt, hogy Rembrandt varázsa nem enged — hogy valahogy folytatni fogom. Amszterdamnak köszönhettem a személyes ismeretséget Kibédi Varga Áronnal, aki akkortájt kezdett vizuális narratológiával foglalkozni és fölhívta figyelmemet az új kutatási irányra. Két tucat irattartóval, több ezer oldal fénymásolattal és a fejemben bizony komoly kontfúzióval tértem haza Hollandiából: szerény ösztöndíjam java részét olyan, még olvasatlan könyvekre és tanulmányokra 6 RÉNYI 1984 15
