Oldal 17 [17]
BEVEZETÉS HELYETT
kreatív értelmiségiként élt már a múlt század 70-es-80-as éveiben, nem szükséges sokat
magyarázni: a hozzájutás egy-egy értékesebb nyugati szakkönyvhöz (különösképp egy
ilyen nélkülözhetetlen referenciamunkához) a vasfüggöny mögötti Magyarországon
kutatói életpályákat dönthetett el. Mindenesetre nekem ahhoz elegendő volt, hogy
lökést adjon a munka elkezdésének.
Nehéz ma már felidéznem, hogy a 70-es évek végén valójában mit is kezdtem
,kutatni" a Szépművészeti Múzeum könyvtárában, a Dózsa György úti épület egykori
hatalmas olvasótermében — és vele párhuzamosan az Akadémiai Könyvtár olvasójá¬
ban. Két szakkönyvtári támaszpontom is volt, egy művészettörténész-, egy meg esz¬
téta-énemnek — ám kutatásomnak csak a mintáját ismertem, a tárgyát nem. Annyit
tudtam, hogy mély, távlatos és részletgazdag műelemzéseket szeretnék írni — de a meg¬
oldandó problémáról, az elvégzendő tudományos munka értelméről, céljáról, tétjeiről,
mi tagadás, fogalmam sem volt.
Csak jóval később szégyelltem el magam e gyerekes nekibuzdulás hübrisze okán:
amikor 1984-ben, egy jó évtizeddel a Mozart-könyv kézbevételét követően és többév¬
nyi kimerítő cédulázással, kínkeserves fogalmazgatással a hátam mögött, közzé mertem
tenni az első rövid cikket Rembrandt-ügyben a Világosság című , materialista világné¬
zeti folyöirat” hasäbjain®. Nagyratörö terveimröl le is tettem hamar — äm ônkénye¬
sen kijelölt Mozartom azért megtette a magáét. A rembrandti művészet lassan egészen
beszippantott, és mindinkább saját jogán kezdett foglalkoztatni. A 80-as évek elején
többször is jártam a nyugat-berlini Freie Universitat Dahlemben működő művészet¬
történeti tanszékén, ahol a magyarokkal roppant készséges Bak Anna ingyen kópiákkal
segített hozzá xerox-cikkgyűjteményem megalapozásához. (Azért külön hálás voltam
neki, hogy folyton magához invitált: lakása tán a legfőbb találkozóhelye volt a kime¬
nekült vagy DAAD-ösztöndíjjal Berlinben tartózkodó hazai művész- és tudós-koló¬
niának, többekkel e körből nála ismerkedtem meg.) 1985-ben féléves állami ösztön¬
díjat nyertem az Universiteit van Amsterdam a néhai Joshua Bruyn professzor vezette
művészettörténeti tanszékére, ahol közelről volt módom megfigyelni a Rembrandt
Research Project (RRP) sziszifuszi munkálatait. Az gyorsan kiderült, hogy a poziti¬
vista tárgytörténész szerepe nem az én világom. De staff memberként szabad bejárásom
volt a Rijksmuseumba — a művek állandó közelsége, a társaságukban töltött kötetlen
idő pedig sok mindent megértetett velem. Világos volt, hogy Rembrandt varázsa nem
enged — hogy valahogy folytatni fogom. Amszterdamnak köszönhettem a személyes
ismeretséget Kibédi Varga Áronnal, aki akkortájt kezdett vizuális narratológiával fog¬
lalkozni és fölhívta figyelmemet az új kutatási irányra. Két tucat irattartóval, több ezer
oldal fénymásolattal és a fejemben bizony komoly kontfúzióval tértem haza Hollandiá¬
ból: szerény ösztöndíjam java részét olyan, még olvasatlan könyvekre és tanulmányokra
6 RÉNYI 1984
15