Seite 16 [16]
BEVEZETÉS HELYETT
tom, hogy anno merőben profán okokból kezdtem a Mesterrel foglalkozni — és most
azért hozakodom mégis elő vele, mert ez a bizarr eredettörténet talán valami lényegesre
is rávilágít munkám természetét illetően, és magyarázatot adhat bizarr szerkezetére.
Úgy esett, hogy már művészettörténész hallgatóként is jobban vonzottak a bölcse¬
leti kérdések, mint a muzeológusi-filológiai aprómunka, ezért harmadéves koromban
az akkor újonnan induló esztétikát választottam második szakomnak. Filozófiai tanuló¬
éveimnek egy sor meghatározó intellektuális élményt és fontos emberi kapcsolatot
köszönhetek Balassa Pétertől Poszler Györgyig, Zoltai Dénestől Almási Miklósig — utólag
visszanézve a legtartósabb hatást munkámra mégis Fodor Géza gyakorolta, noha vele
nem ápoltam szorosabb személyes kapcsolatot. Ám a Mozart-opera világképéről írott,
a Magvető Könyvkiadónál 1974-ben publikált monográfiája? az első pillanattól fogva
delejező hatással volt rám. Mivel már zenekedvelő kiskamaszként elköteleződtem a bécsi
klasszikusok mellett, igazán nem esett nehezemre ráhangolódni a könyv témájára.
Szégyellnem illene bevallani, de ami elsőre lenyűgözött, az e munka impozáns — és
nyilván távlatos szellemi dimenziókat sejtető — terjedelme volt: a hatszáz oldal, amelyet
szerzője a zseniális zeneszerző főműveinek szentelt. Filozófiai megalapozottságát, muzi¬
kológiai és dr-amaturgiai elemzéseinek mélységét, gondolati koherenciáját és részletgaz¬
dagságát csak később, és csak fokozatosan tanultam meg értékelni, de a feladat nagy¬
sága, a Mozartnak és a mesteroperáknak való megfelelés törekvése olyan szemléletesen
fejeződött ki a vaskos könyvtest plasztikumában, ami engem azonnal levett a lábamról.
Mi több: fejembe vettem, hogy én is valami hasonlót fogok csinálni. De, mint ez
fiatal emberekkel oly gyakran megesik, nekem is előbb voltak nagyra törő ambícióim,
mint konkrét kutatási témám — nem beszélve a mondandóról. Keresni kezdtem hát a
, nekem való" egyetemes klasszikust, az én területem Mozartját: így találtam Remb¬
randtra. Akkor még mit sem tudtam arról, hogy hasonló becsvágy fűtötte a világhírű
Michelangelo-kutató Charles de Tolnayt (Tolnai Kärolyt) is, aki — igaz, 1958-ban, rég
befutott világhírű tudósként — nyilatkozott úgy, hogy , csak a legnagyobb mesterekkel
érdemes foglalkozni, a többi nem érdekes".
Rembrandt lett tehát a témám. Rásegített az elhatározásra, hogy ekkortájt — Lord
Clark említett bevezetése mellé — ajándékba kaptam egy igazi alapmunkát, Horst Ger¬
son New Yorkban publikált, nagy alakú és többkilós oewvre-katalógusátő is. Annak, aki
FODOR 1974
4 Genthon István feljegyzését Beke László idézi Tolnay magyar nyelvű Michelangelo-könyvének utószavában, ld.
Beke László: Pályakép és , világkép", in: Tolnay, Charles de: Michelangelo: Mű és világkép, Corvina, Budapest,
1975, 367, n. 3. A kérdést részletesen tárgyaltam Tolnayról írott esszémben: RÉNYI 2006B. A remekmű mibenléte
mint teoretikus probléma akkoriban amúgy is , benne volt a levegőben": Radnóti Sándor épp A Mozart-opera
világképe kapcsán közölt nagyszabású filozófiai esszéjében mutatta meg, hogy azt a fajta műalkotást illethetjük ezzel
a terminussal, amelynek érték-mivolta , consensus omnium — közmegegyezés — az európai kultúrában", tehát nem
szorul sem valamely filozófiai-esztétikai rendszer, sem kivételes képességű connaisseur-ök magabiztos ízlésítéletének
igazolására. RADNÓTI 1977, 90.
5 Gerson 1968
QW
14