Seite 152 [152]
OCR
PUSKÁSNÉ IMRE BOGLÁRKA a későbbi idők miatt még sok más nyelven is beszélsz. Ez csak álom, de minden igaz és minden valószínű. Hát ne csodálkozz!" Ebben az alternatív és egészlegesebb (vagy annak érzetét keltő) és gyermeki képzelettel egybefonódó valóságban a gyermek otthon lehet. Az ősök történeteiben a családot, amely se körülötte, se barátai körül nem egész, megélheti a nagypapa meséin keresztül. Ezek a mítoszok tehát egyszerre jelképezik azt a burkot is, amely a világot jónak és biztonságosnak láttatja — amelyre a család is hivatott lenne. A kapcsolódás nagypapa és unokája között azonban mégsem valósul meg maradéktalanul: erre utal a széder estéhez kapcsolódó rigmus felidézésről szóló jelenet, melyhez az unoka nem tud, csak halandzsával kapcsolódni — nincs közös nyelv közte és a nagyapja között. Még kevésbé tud a kisfiú kapcsolódni édesapjához, vagy talán az apa nem tud kapcsolódni a fiához. Különösen is nagy a kontraszt a nagyapa által mesélt mítoszok és az azokból kibontakozó világ, valamint az apa meséinek és személyének hiánya között. A regény végén az intézet ridegsége az apai világra emlékeztethet minket, ami élesen szemben áll a nagyszülői házzal. Az intézetben nincsenek színek, sőt, szinte hangok sem: a rendszeresen elrendelt csendek napokig tartanak. Míg otthon még a fa levele is beszélt hozzá, addig itt társai is némák maradnak. Bár a mű közben keveset tudunk meg arról, hogy mi fog megmaradni Simon Péterben a családi történetekből, egy dolog azonban már ekkor is kiválik számára: hogy apja áruló. Ez egy különösen is tragikus jelenet, melyben a gyermeki elbeszélő a felnőttvilág által kiosztott bélyeget internalizálva, azt valószínűleg nem értve, csak érezve utal édesapjára. A kisfiú szemében apja nem a pártot, hanem a családot, az otthont és őt árulta el, egyfajta Júdásként a nagyapai világot. Ennek a kegyetlen valósága jelenik meg az intézetben és az ott lejátszódó perben. Ennek tudósításában ugyanaz a nem-értés dominál, mint az apai vallomásnál, hiszen a hallottakat nem szövik át Simon Péter észlelései. Az a tárgyalás azonban mégis más: nem a gyilkos szándékkal fellépők kapják a legsúlyosabb büntetést, hanem az a fiú, aki semmit sem követett el. Áruló — kapja meg a címkét Merényi is; az intézetben más szabályok szülik a hősöket és az árulókat, elinflálva, lebegővé téve a fogalmakat ezáltal, kiszolgáltatva az adott kornak, ideológiának, narratívának. Mindent átható bizonytalanság ez, amely az egyes ember lelkétől a társadalom, az egész világ működéséig terjed. Az utolsó jelenet egy párnacsatával indul, amelynek az elbeszélő is része. A könyv utolsó mondatai homályosan utalnak az ezt követő eseményekre: 20 Uo., 83. * 150 +
