Oldal 148 [148]
OCR
PUSKÁSNÉ IMRE BOGLÁRKA Eztaciklikussägot a valläsfilozöfus, Mircea Eliade is fontos jellegzetességnek tartotta a mítoszok szempontjából, a továbbiakban az ő értelmezését fogom követni a regény ezen jellegzetességének interpretálásához. A szent és a profán,? valamint Az örök visszatérés mítosza? című műveiben kiemeli a ciklikusságot mint a mitologikus gondolkodás sajátosságát. Szerinte az archaikus ember világképében elkülönítette a szent időt és a szent teret a profán időtől és a profán tértől. A mitológiai gondolkodás szent ideje visszanyúlik egészen az ősidőkig, és az archaikus ember maga is ennek a mitikus időnek lesz a szereplője, sőt át is lényegül magává az adott istenséggé/őssé akkor, amikor például elvégez egy rítust az eredeti mintájára. Az archaikus ember célja az archetípussá lényegülés, önmaga feladása. A nagypapa is — akaratán kívül — sok esetben csatlakozik ehhez a gondolkodáshoz (, Így idézte a nagyapámnak a nagyapja és a nagyapám nekem, és így idézem neked én, és így nyitották ki a kaput, amit most én is kinyitok neked.""), amelyet viszont a nagypapa az elbeszélés más jeleneteiben már meghaladottnak tart („en EN vagyok!"9). A mitikus idő által felszámolt történelem látszólag mit sem tud az archaikus ember valóságáról — jól példázza ezt az apa viszonyulása a nagypapa gondolataihoz. Bár a nagypapa számára is válhatna a lineáris és irreverzibilis történelem a hagyományból kivezető úttá, melynek égisze alatt a modern ember világrendje is áll, a regény azonban a történelmet sem prezentálja válaszként: a kommunizmus ideológiája a történelem racionalitásával és felvilágosultságával mesél „egyik” és , másik" nevű csizmákról, és meszeli olyan fehérré a regény zárlatában szereplő intézmény falait is. A mitikus gondolkodással a nagypapának tehát ambivalens a viszonya: egyszerre kapcsolódik hozzá, áthagyományozza és ezzel erősíti is a később halottnak nevezett mítoszt," amelyből ki akar szabadulni és új utat mutatni az unokájának is. Jól példázza ezt a következő idézet is: , Nincs idő! ez a tévedés, idő nincs! csak én, én én vagyok!" amelyben a nagypapa egyszerre lép ki (vagy marad benne?) a történelmi időből annak felszámolásával, és a mitikusból is azáltal, hogy önmagát, saját individuumának létét, legalábbis annak vágyát hangsúlyozza. Ha azonban sem a hagyomány, sem a történelem nem tűnik járható útnak a regény szereplői számára, úgy felmerül a kérdés, hogy miben oldható fel, ha 3 Mircea Eliade: A szent és a profán, ford. Berényi Gábor, Budapest, Európa, 1987. : Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza, ford. Pásztor Péter, Budapest, Európa, 1993. 5 Nádas: Egy családregény vége, 65. 6 Uo., 87. 7 Uo., 67. 5 Uo., 88. s 146 "
