Oldal 148 [148]
PUSKÁSNÉ IMRE BOGLÁRKA
Eztaciklikussägot a valläsfilozöfus, Mircea Eliade is fontos jellegzetességnek
tartotta a mítoszok szempontjából, a továbbiakban az ő értelmezését fogom
követni a regény ezen jellegzetességének interpretálásához. A szent és a profán,?
valamint Az örök visszatérés mítosza? című műveiben kiemeli a ciklikusságot
mint a mitologikus gondolkodás sajátosságát. Szerinte az archaikus ember vi¬
lágképében elkülönítette a szent időt és a szent teret a profán időtől és a profán
tértől. A mitológiai gondolkodás szent ideje visszanyúlik egészen az ősidőkig, és
az archaikus ember maga is ennek a mitikus időnek lesz a szereplője, sőt át is
lényegül magává az adott istenséggé/őssé akkor, amikor például elvégez egy rítust
az eredeti mintájára. Az archaikus ember célja az archetípussá lényegülés, ön¬
maga feladása. A nagypapa is — akaratán kívül — sok esetben csatlakozik ehhez
a gondolkodáshoz (, Így idézte a nagyapámnak a nagyapja és a nagyapám nekem,
és így idézem neked én, és így nyitották ki a kaput, amit most én is kinyitok
neked.""), amelyet viszont a nagypapa az elbeszélés más jeleneteiben már meg¬
haladottnak tart („en EN vagyok!"9).
A mitikus idő által felszámolt történelem látszólag mit sem tud az archaikus
ember valóságáról — jól példázza ezt az apa viszonyulása a nagypapa gondolata¬
ihoz. Bár a nagypapa számára is válhatna a lineáris és irreverzibilis történelem
a hagyományból kivezető úttá, melynek égisze alatt a modern ember világrend¬
je is áll, a regény azonban a történelmet sem prezentálja válaszként: a kommu¬
nizmus ideológiája a történelem racionalitásával és felvilágosultságával mesél
„egyik” és , másik" nevű csizmákról, és meszeli olyan fehérré a regény zárlatában
szereplő intézmény falait is.
A mitikus gondolkodással a nagypapának tehát ambivalens a viszonya: egy¬
szerre kapcsolódik hozzá, áthagyományozza és ezzel erősíti is a később halottnak
nevezett mítoszt," amelyből ki akar szabadulni és új utat mutatni az unokájának
is. Jól példázza ezt a következő idézet is: , Nincs idő! ez a tévedés, idő nincs! csak
én, én én vagyok!" amelyben a nagypapa egyszerre lép ki (vagy marad benne?)
a történelmi időből annak felszámolásával, és a mitikusból is azáltal, hogy ön¬
magát, saját individuumának létét, legalábbis annak vágyát hangsúlyozza.
Ha azonban sem a hagyomány, sem a történelem nem tűnik járható útnak a
regény szereplői számára, úgy felmerül a kérdés, hogy miben oldható fel, ha
3 Mircea Eliade: A szent és a profán, ford. Berényi Gábor, Budapest, Európa, 1987.
: Mircea Eliade: Az örök visszatérés mítosza, ford. Pásztor Péter, Budapest, Európa, 1993.
5 Nádas: Egy családregény vége, 65.
6 Uo., 87.
7 Uo., 67.
5 Uo., 88.
s 146 "