való véglegesnek gondolt szakítást." Az írás szerzője egyértelművé tette, hogy a
frissen alapított Vörös Őrség nem hasonlít a korábbi rendvédelmi szervezetekre,
a korábbi szerveket pedig a kapitalista elnyomás kiszolgálójának tekintette. A
szervezet feladata a Tanácsköztársaság belső rendjének megalapozása és biztosí¬
tása volt, ezek mellett pedig kifejezetten katonai jellegű funkciót is kapott: a
Vörös Őrség a Vörös Hadsereg kiegészítő részét alkotta, az ekkor Landler Jenő
vezette és Vágó Béla által helyettesített Belügyi Népbiztosság rendelete alapján a
rendvédelmi szervezet tagjai át is helyezhetőek voltak a haderő kontingensei közé!
Ez elsősorban a frontszolgálatra alkalmas, és korábbi harctéri tapasztalatokkal
már rendelkező vörösőrökre vonatkozott. Mivel a Vörös Őrség a Belügyi Népbiz¬
tosság hatóköre alá volt helyezve, míg a Vörös Hadsereg a Hadügyi Népbiztosság
alá, a szervezeti átfedések — mint a későbbiekben látni fogjuk —, a jogkörök nem
pontos tisztázása már a szervezés elején is problémákat okozott. A vörösőrök il¬
letménye megegyezett a Vörös Hadsereg tagságának illetményével, azonban
pénzbeli járandóságot helyezett kilátásba. Az új rendvédelmi szervezet taglétszá¬
mát elsősorban toborzással kívánták a továbbiakban növelni, amely a szervezett
munkásság tagjait célozta meg elsősorban; a politikai megbízhatóság mellett a
testi adottságok és orvosi vizsgálat volt hivatott dönteni az újoncok alkalmassá¬
gáról. Ezzel párhuzamosan azonban a korábbi szervek tagságának átvételét sem
tartották kizártnak. A belügyi népbiztos által kinevezett bizottság hatáskörébe
utalták a kérdést, mindezek mellett újszerű jelenséggel is találkozhatunk: a le¬
génység választhatta ki rajának vagy szakaszának parancsnokát. A Vörös Őrség
szervezeti tekintetben a következőképp épült fel: városi parancsnokságokra és
vármegyei (kerületi) parancsokságokra osztódott a szervezet, a kerületi parancs¬
nokságok alá tartoztak járási parancsnokságok, valamint a községi kirendeltségek
kaptak szerepet. A Vörös Őrség személyzete a következőkből állt: őrszemélyzet,
irányító személyzet, egészségügyi és egyéb szakalkalmazottak alkották az állo¬
mányt. A parancsnokokat a Belügyi Népbiztosság nevezte ki, akik esetében a
katonai tapasztalat és a proletár származás volt a döntő szempont. A proletár
származású és politikailag is megbízhatónak számító parancsnokok számának
növelése érdekében a Belügyi Népbiztosság tanfolyamokat is indított, a forradal¬
mi iskolázottság elterjedése és a leendő parancsnokok megfelelő ideológiai kép¬
zettsége érdekében. A magasabb szintet képviselő kerületi parancsnokok kineve¬
zésében egy bizottság játszott döntő szerepet, melybe a Belügyi Népbiztosság, a
Magyar Szocialista Párt és a Munkás és Katonatanács delegált egy-egy főt. Ala¬
csonyabb szervezeti szinten, a rajok és szakaszok esetében maga a legénység vá¬
laszthatott magának parancsnokot. A rendelet kimondta, hogy a Vörös Őrség