OCR
Csix ADAM Lajos a bevonulásra adott katonai válaszlépésekre következtettek. Ezt a feladatot elsősorban a rádiófelderítő szolgálat látta el." Újfajta tevékenységként a csehszlovák válsággal kapcsolatos információk gyűjtése került előtérbe. Itt elsősorban az ország bel- és külpolitikájára, valamint a lakosság hangulatára, politikai aktivitására vonatkozó adatokra koncentráltak. Emellett a Csehszlovák Néphadsereg berkein belüli morális és katonapolitikai helyzet érdekelte a magyar katonai hírszerzést. A területen folytatott, személyesen végrehajtott hírszerző tevékenység itt kapcsolódott be a feladatrendszerbe: a feladat jellegéből adódóan a Prágába delegált magyar katonai attasé, Egri Tibor tudott operációkat végrehajtani. A későbbiekben felmerült szándékként a leendő megszállási zónában végzett személyi megfigyelés is. Ennek vélhetően nem elsősorban a hadszíntér-felderítés volt a célja, inkább a lakosság hangulatának megállapítása, a közállapotok felmérése és a Csehszlovák Néphadsereg aktivitásának felderítése." A bevonulást követően a humán hírszerzéssel kapcsolatos feladatrendszer kimutathatóan nem módosult. Ennek hátterében az lehet, hogy a katonai attasé beszámolói ritkábban kerültek be az összefoglaló jelentésekbe, és azok az információk a , normalizációs"? folyamat beindulására fókuszáltak. A , személyi megfigyelők" tevékenységéről 1968. augusztus 20-át követően megszűnt minden említés a jelentésekben. Vélhetően ez a folyamat befejeződött, emiatt ennek a felderítési formának a feladatrendszere is elvégzettnek volt tekinthető." a Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Néphadsereg, 1968, , Zala", 15. doboz, 28. őrzési egység, , MN 3. Ö. ráf. e. 1968. aug. 1. — szept. 10. Hadműveleti naplók"; Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Néphadsereg, 1968, , Zala", 15. doboz, 27. őrzési egység, , Időszakos összefoglaló jelentések a cseh rádiós helyzetről". Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Néphadsereg, 1968, ,, Zala", 10. doboz, 20. őrzési egység, „Helyzetjelentes” 1968. augusztus 19-én. Szám: 00883/7/1968; Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Néphadsereg, 1968, , Zala", 10. doboz, 20. őrzési egység, , Helyzetjelentés felterjesztése" 1968. augusztus 20-án. Szám: 008/1968; Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Néphadsereg, 1968, , Zala", 10. doboz, 20. őrzési egység; Tömösváry Zsigmond: Az MNVK 2. Csoportfőnökségtől a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatig, Felderítő Szemle, XVII. évf., 2018/2, 59-74; Nagy László:A MNVK 2. Csoportfőnökség együttműködése a VSZ-tagállamok felderítő szolgálataival, Felderítő Szemle, VII. évf., 2008/1, 232-234. A normalizáció kifejezés ebben az esetben korabeli terminológia, amely a csehszlovák belpolitikai folyamatok átrendeződését, elszakadását jelenti a prágai tavasz alatt mutatott reformfolyamatoktól, egyben visszatérést a Szovjetunió által elvárt politikához. Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Néphadsereg, 1968, ,, Zala", 10. doboz, 20. őrzési egység, „Helyzetjelentés” 1968. augusztus 19-én. Szäm: 00883/7/1968; Hadtôrténelmi Levéltär, Magyar Néphadsereg, 1968, , Zala" 10. doboz, 20. őrzési egység, , Helyzetjelentés felterjesztése" 1968. augusztus 20-án. Szám: 008/1968; Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Néphadsereg, 1968, , Zala", 10. doboz, 20. őrzési egység. 00 o = eo + 96 +