Oldal 41 [41]
OCR
JAPÁNSZÍNHÁZ-KÉPÜNK 1844 ÉS 1900 KÖZÖTT 1891-ben jelenik meg a magyar sajtóban először (ezt követően majd számos alkalommal visszatér) IX. Icsikava Dandzsúró (1838—1903) mint a leghíresebb és legjobban fizetett japán színész. A Fővárosi Lapok szerint , Jchikava Danjuro” [sic!] évi négy szerződést fogad el, s körülbelül 14 000 dollárt keres évente." Dandzsúró valóban a korszak legnevesebb kabuki színésze volt, aki sokat tett a kabuki megreformálásáért és a nyugati színház elemeinek beemeléséért, például a Sztanyiszlavszkij-féle lélektani realizmusnak a megjelenítésével is kísérletezett. A Pesti Hírlapban megjelent Ninetheen Century tudósítójának beszámolójában is róla tájékozódhattak az olvasók a kabuki korábban már leírt jellegzetességei mellett.?§ 1898-ban újabb két kabukiról szóló és a japán színházat az európaihoz képest lenéző cikk jelent meg a Vasárnapi Ujságban és a Budapesti Naplóban. Mindkét írás megemlíti a jokohamai színházi negyedet, utcákat, ahol egymást érik a színházak, s ahol egész napokat töltenek a japánok. Az előadások azonban , nem sokkal emelkedtek feljebb annál a szinvonalnál, melyet az európai nagyvárosok népies mulató helyein tapasztalunk". Újfent említésre kerül a zene „silänysäga” is, viszont ebben az esetben az olvasók már megismerkedhetnek a japán hangszerek elnevezéseivel és a hatáskeltéssel is: , [a] legtöbb jelenetet [...] melodramatikus zene kiséri, ha ugyan a szamizen, taiko, cudzumi és fuje pimpim, cincin, dimdiridin hangjait zenének nevezhetjük. [...] Borzalmas jeleneteknél, hősök fellépésénél, gyilkolásnál s más effélénél a hatás emelése céljából a nagydob, vagy a rézgong is müködik. No ez persze vérfagyasztó"." A kabuki egyik fő jellegzetessége, az arcfestés azonban csak 1900-ban jelenik meg először, mikor rémisztő arcfestésről és fintorokról számol be a Budapesti Hirlap. Ez egyenesen következik abból, hogy a japánoknál csak egyetlen műfaj létezik, a dráma, mely ,[n]Jem az élet kifejezője [...], de az élet epileptikus torzképeivel szolgál"." Az első időszak lezárásának tekinthető Komor Gyula képeket is felvonultató cikke, melyben rámutat, hogy a magyar közönség még sosem látott valódi japán színházat, mivel az Európában turnézó különböző akrobatatársulatok nem igazi színészek, csupán erőművészek. Nem véletlen tehát, hogy a századfordulót követően már csak egy-egy társulat érkezik Magyarországra, s az ezekről szóló beszámolók már nem adnak lehetőséget egy részletes rekonstrukcióra." Egyér37 Japáni szinész fizetése, Fővárosi Lapok, 1891. június 20. Szinielőadás Japánban, Pesti Hirlap, 1893. október 22. Szinházutcza Yokohamában, Vasárnapi Ujság, 1898. február 20. Fanzler Lajos: Kolibri-asszonyok, Budapesti Napló, 1898. május 23. A szinház Japánban, Budapesti Hirlap, 1900. március 9. Még különlegesnek számított az 1907-ben Aradon fellépő Yukito Toró, aki már csupán a helyi 38 39 40 41 42 operettelőadások felvonásai között mutatta be társnőjével 15 perces „boszorkänyos” cellövö s 39 e
