Seite 312 [312]
OCR
310 FARKAS JUDIT lás radikális csökkentése mellett teszik le a voksukat, és nemcsak a nem-megújuló energiákat, hanem a modern zöld technológiát sem fogadják el. Ez azonban a városokban nem tűnik kivitelezhetőnek, e helyett ott az a kérdés, hogy hogyan válhat zöldebbé, hatékonyabbá és fenntarthatóvá az energiafogyasztas.* A modern technológia ehhez jórészt már adott, illetve a fejlesztések egyre jobb eszközöket hoznak létre, most már csak az kellene, hogy ezek kiváltsák a korábbi fenntarthatatlan energiaforrásokat és technológiát. Emmett és Nye szerint az energiafogyasztás csökkentése ma már elsősorban nem technikai, hanem kulturális és politikai kérdés, és a humán környezettudomány egyik feladata megérteni e szükséges folyamat lehetséges kulturális mozgatórugóit. Nem meglepő, hogy a humán környezettudomány elutasítja a ,több energiahasználat — fejlettebb kultúra" tézist, a magas energiafogyasztást éppenséggel problémának tekinti, és e helyett például a kisebb karbonlábnyomot tekinti üdvözítőnek. A szerzők az energiafogyasztás mellett az élelemkérdést is körbejárják. Rámutatnak, hogy az ipari forradalom előtt a városok általában kisebbek voltak, és a városlakókat a körülöttük lévő falvak látták el friss élelemmel. De akár a városi házakhoz is tartoztak kertek és kisebb állatok (baromf? tartására alkalmas hátsó udvarok. Az élelem tehát a közelből érkezett. Az indusztrializáció hatására mindez nagyban megváltozott, a hűtő, a fagyasztó, a konzerv-ételek, a megnövekedett szállítási lehetőségek (vonat, gőzhajó) lehetővé tették az élelem távolról történő szállítását, illetve hosszabb ideig tartó tárolását? Ennek következtében nőtt az energiafogyasztás, kialakultak a monokultúrák, elindult a specializáció, ami gazdaságilag hatékonyabb termelést eredményezett. Ma már jól tudjuk, hogy ez miként hatott vissza a tájra, a fajokra, a természeti környezetre, de ugyanígy az emberi egészségre is. A humán környezettudomány is bekapcsolódik a kortárs fogyasztás kritikájába, és hasznos megközelítéseket, értelmezéseket kínál helyette. A visszafogott fogyasztás, a helyben termelt élelmiszer fogyasztása, a rövid ellátási láncok mind ilyen lehetőségek (ehhez lásd kötetünk , Az élelmezés mint globális kihívás" című írását. Emmett és Nye azt is hangsúlyozzák, hogy a helyben termelt élelmiszer fogyasztása nemcsak a gazdaságról vagy az energiáról szól, hanem a hely iránti felelősség helyreállításáról is. Eznek része lesz az is, hogy a lakosok úgy tekintenek a városukra, mint egy ökoszisztémára, és azokat az éttermeket fogják támogatni, amelyek a közeli gazdákra támaszkodnak (Emmett-Nye 2017: 64). Az elméletet pedig, miszerint a magasabb energiafogyasztás fejlettebb társadalmat jelent, olyan példákkal cáfolták, mint Kelet- és Nyugat-Németország esete: Kelet-Németország több energiát fogyasztott, mint Nyugat-Németország, ugyanakkor mégis a nyugatnémet élet volt a magasabb színvonalú, ráadásul a keleti részen sokkal több szennyezést mutattak ki (Emmett-Nye 2017: 48). Az erőltetett iparosítás miatt ez az egész szocialista régióra jellemző volt (magyarországi példákhoz lásd többek között Borvendég-Palasik 2015; Pál 2017; Szirmai 1999). 5; — Tegyük hozzá, hogy mindennek komoly társadalmi hatása is volt. Gondoljunk csak arra, hogy a nők a hűtőnek és az előregyártott ételeknek köszönhetően könnyebben munkába tudtak állni, ami magával hozta a bölcsődék és óvodák iránti igényt, a társadalmi szerepek, a fogyasztási minták megváltozásáról nem is beszélve. (Ehhez lásd: Schadt 2003, Zimmermann 2012.)
