A Kóspallagi Öregház-projekt keretében végzett munkánkat legegyszerűbben
talán részvételi akciókutatásként lehetne definiálni. Munkánk sok mindenben
teljesen más, mint egy hagyományos módszerekkel dolgozó néprajzi kutatás,
bár kétségtelenül van egy ilyen arculata is. Interjúzunk, fotózunk, archív fotókat
digitalizálunk, tárgyakat gyűjtünk, ezeket adatoljuk, valamint a felgyűlt anyagot
igyekszünk folyamatosan feldolgozni, archiválni egy majdani muzeológiai gyűj¬
temény megalapozására. Ugyanakkor számos olyan tevékenységünk van, mely
inkább helyi közösségfejlesztésnek számít: rendezvényeket szervezünk, önkén¬
teseket toborzunk, adományokat gyűjtünk, felújítunk és más közös fizikai mun¬
kákat végzünk. E tekintetben projektünk inkább egy helyi fejlesztési folyamat,
mely szemléletében azonban közel áll az antropológiához, mivel a helyi, a hely¬
hez szorosan kapcsolódó tudások ismételt használatba vétele áll a középpont¬
jában (a helyi tudásról Id. Brosius 2009), a helyi közösség vágyait és szándékait
helyezi a középpontba, a képességszemlélet, vagyis a helyben már meglévő
képességek felfedezésének és aktivizálásának jegyében folyik (a képességszem¬
léletről Id. Sen 2003; Málovics 2020: 103-107, Bajmöczy-Gebert-Mälovics 2017).
Központi célunk, hogy szeretnénk növelni a helyi önrendelkezést és egyúttal
csökkenteni a külső függőségeket; létrehozni egy új, közösségibb működést,
szorosabb, a különbségeket áthidaló emberi kapcsolatokkal; valamint hozzájá¬
rulni egy, a helyi természeti környezet adottságaival harmóniában élő közösség
létrehozásához.
Ugyanakkor mi nemcsak a néprajzi kutatást, de egész kóspallagi jelenlétünk
minden felsorolt elemét egy nagy megismerési folyamat részének tekintjük,
melynek a lehető legtöbb részét igyekszünk dokumentálni is. Így születnek a
helyi vályogostudást, táplálkozási tudást, de a helyi szinten túlmutató, a pályázati
rendszer használatát illető vagy épp a közösségi működéseink tapasztalatait
rögzítő, közös használatú dokumentumaink. Emellett egy ilyen folyamat során
minden résztvevő saját magáról is folyamatosan ismereteket szerez, ugyanakkor
folyamatosan változik is, új képességek birtokába jut, és felismeri gyengeségeit
is — minderről a tanulmány végén még bővebben fogunk írni. Mindezek az
elemek a részvételi akciókutatás fogalmához állnak közel, mely megközelítésnek