Page 241 [241]
OCR
KÖRNYEZETI IGAZSÁGOSSÁG 239 A top-down, vagyis exogén (kívülről eredő) igazságtalanság esetén az igazságtalanság kialakulása egy felülről vezérelt folyamat eredménye. Egy környezetet érintő döntés vagy döntéssorozat hatására területi egységek között különbségek alakulnak ki. Ez a megközelítés az igazságtalanságot az adott társadalmi-gazdasági fejlődés, illetve az állami törvényhozás szándékos vagy véletlen megkülönböztető gyakorlatából eredezteti. Bullard szerint ez egy olyan intézményesült forma, mely az előítéletek és a hatalom egy társadalmi csoport általi felhasználása bizonyos csoportok kárára (Bullard 19909. A jogi, kulturális, vallási, oktatási, gazdasági, környezeti, katonai, társadalmi rendszer működésének véletlen vagy tudatos eredménye. Napjainkban számos vita folyik a környezeti igazságtalanság szándékos rasszista és diszkriminatív megvalósulásáról, de mind a környezeti rasszizmus, mind a környezeti diszkrimináció fennállhat a top-down döntéshozatal esetében. Tagadhatatlan, hogy a környezeti terhek jobban érintik azokat, akik pénz vagy politikai beleszólás hiányában nem tudnak változtatni a helyzetükön. Ezek a társadalmi csoportok kétségkívül a kisebbségek, illetve az alacsony jövedelműek köréből kerülnek ki, hiszen ők már alapvetően marginalizált helyzetben vannak a társadalmakban. A top-down jellegű környezeti igazságtalanságra például szolgálhat a bevezető részben már említett Warren megyei veszély hulladékelhelyezés története, ahol mindenféle konzultáció nélkül tették ki aránytalanul nagy környezeti és egészségügyi kockázatnak a lakosságot (4/A ábra). Másik megközelítésben az alulról induló folyamatokban is gyökerezhet környezeti igazságtalanság. Ebben az esetben lokális tényezők, aktorok, események egy felsőbb térszerveződési szinten is hatnak. Előfordulnak például olyan lokális helyzetek, melyek az adott lokalitás/közösség jobb pénzbeli helyzete, a jobban érvényesülő területi lobbi, az erősebb és nagyobb befolyás, a politikai érdekek miatt meghatározzák nemcsak saját maguk, de közvetetten környezetük területi fejlődését is. Ebben az esetben a helyi szint nagyobb érdekérvényesítő képessége egy másik területi egység hátrányát idézheti elő, és annak ellenére, hogy a folyamat látszólag megfelel a szubszidiaritás alulról építkező felfogásának, a tényleges partnerséget felülírja a területi tőke aránytalan befolyása. A politikailag nagyobb befolyású, esetleg vagyonosabb lakosság érdekei érvényesülnek a , gyengébbek" igényei felett, mely folyamatot Harvey az igazságtalanság urbanizációjának nevezi (Harvey 1990), és amelyet bottom-up, endogén (belülről fakadó) környezeti igazságosságnak tekinthetünk. Erre például szolgálhat a közlekedésszervezés egyik időszerű kérdése. Napjainkban a növekvő motorizáció a személygépjármű-állomány és ezzel párhuzamosan a közúti forgalom növekedését eredményezte. A budapesti agglomerációba kiköltözők nagyobb arányban választják az egyéni közlekedést, mint a közösségi közlekedést, mely az ingázás útvonalán élőket aránytalanul nagy Zaj-, rezgés- és légszennyezésnek teszik ki. Mindez konfliktusforrás egyrészt a települések vezetése, másrészt az ingázó és nem ingázó lakosság között is. Az ingázás korlátozása kétségkívül racionális és a kárvallottak szempontjából méltányos döntés lenne, azonban ez a könyv írásának időpontjában még elég valószínűtlennek tekinthető. Az így előidézett közlekedési ártalmaknak való kitettség a környezeti igazságtalanság jellegzetes példája (4/B ábra).
