Volt egyszer valahol a világban egy kis falu, határában egy dús fiüvű legelővel,
amelyet bárki szabadon használhatott. Tizenkét gazda élt a faluban, mind¬
egyiknek volt egy-egy tehénkéje. Minden reggel kihajtották az állatokat a legelőre,
este pedig vissza. Így éltek hosszú ideig, szerényen, de elégedetten. A tehenek
bőségesen adtak tejet, nemcsak a gazdák családjának, de minden falubelinek
jutott a tejből, vajból, sajtból és tűróből.
Egy napon új gazda költözött a faluba, aki így gondolkodott: , Itt mindenki¬
nek csak egyetlen tehene van. Mi lenne, ha én kettőt vennék? A legelőn bőven
elfér, én bedig nagyobb hasznot hajthatnék, mint a másik tizenkettő. El tudnám
adni a tejet a szomszéd faluban is, ahol nincs ilyen jó legelő." A gondolatot
követte a tett is: másnap reggel már tizennégy tehén legelészett a falu határában.
Egy másik gazda azonnal megirigyelte társát: , Ha az új szomszédnak két tehene
van, miért ne lehetne nekem is még egy? Neki van igaza, két tehén nagyobb
hasznot hoz, jobban fog élni a család. Ráadásul, ha nem hajtok ki egy újabb
tehenet a legelőre, a többiek fogják zsebre tenni azt a hasznot, ami az enyém
is lehetne." Hamarosan tehát már tizenöt tehénke lakmározta a legelő füvét.
És így ment ez tovább, végül már mind a tizenhárman hasonlóan gondol¬
kodtak, ezért nem volt megállás: nemsokára már minden gazdának két jószága
volt, azután már mindenkinek három, négy, majd pedig öt. Más falubeliek is
felfigyeltek a tehéntartás jövedelmezőségére, így lett hét új gazda is, szintén öt-öt
jószággal. Száz tehén legelészett tehát már a réten, a gazdák pedig messze
földön kereskedtek a tejtermékekkel. Busás haszonra tettek szert, egész bere¬
puttyuk korábban elképzelhetetlen anyagi bőségben élt.
Ha a gazdakon mülik, a tehenek száma még tovább növekszik, ám ez már
nem történhetett meg. A derűre ugyanis hamarosan ború következett. A legelő
már kevésbé zöldellt, majd szinte teljesen kopárrá vált, mivel a temérdek állat
gyorsabban lelegelte a fűvet, mint ahogy az meg tudott volna újulni. A tehenek
lesoványodtak, megbetegedtek. A gazdák természetesen érzékelték a romlást,
ám tehetetlennek érezték magukat: mindegyiktk úgy gondolkodott, hogy ha
csak ő maga csökkenti az állatai számát, az nagyon kevés volna a megoldáshoz,
és végső soron hátrányba kerülne a többiekkel szemben. Így aztán hamarosan