Oldal 157 [157]
TERMÉSZETVÉDELEM ÉS HAGYOMÁNYOS ÖKOLÓGIAI TUDÁS 155
Tanulmányom mottójának is tekinthető Juhász-Nagy Pál akadémikus, Szé¬
chenyi-díjas ökológus Természet és ember című művében 1993-ban közölt gon¬
dolata, amelyben felhívja a magyar biológus-ökológus szakma figyelmét az akkor
még idegennek hangzó ,táj és ember kapcsolat" megértésének fontosságára a
természet megismerése és védelme érdekében.
Mára ez a témakör a magyar ökológusok között is meghatározó kutatási te¬
rület lett, illetve a természetvédelemben betöltött szerepe is egyre fontosabbá
vált (Molnár Zs. et al. 2009: 95—115; Molnár Cs. et al. 2010). Ezt példázza Mihók
és munkatársai 2015-ös felmérése, mely szerint a magyar természetvédelem
legfontosabb 50 kérdésének közel a fele közvetlenül érinti a tájhasználat, a tájban
élő emberrel vagy más érdekcsoportokkal való együttműködés témakörét. A táj
és az ember viszonyának kérdésköre a kulturális örökségek kapcsán vált első¬
sorban nyilvánvalóvá (Maffi 20059. A nyelvek sokszínűsége és a táj diverzitása
közötti kapcsolatra már Darwin is felfigyelt, párhuzamot vonva a nyelvek és fajok
kialakulásának rendszere közt (Maffi 20059. A hagyományos kultúrák szellemi
örökségének talán az egyik legszebb, a tájjal való kapcsolatot is bemutató elemei
a mese- és mondavilág történetei, amelyek az adott tájban élő közösség termé¬
szethez való viszonyának lenyomatát, tanulságait és megoldásait közvetítik (Mol¬
nar Cs. 2010: 81-88). De ide sorolhat6 maga a népmtivészet is (Turner et al. 2000).
A téma egyik legjelesebb magyarországi kutatóját, Andrásfalvy Bertalant lénye¬
gében a hímzések és szőttesek vezették a Sárköz és a Duna-mente táj-ember
kapcsolatának és a tájhasználat kutatásának irányába — világszinten is viszonylag
korán, már az 1950-es években (Andrásfalvy 2007). A nemzetközi ökológus
szakma számára is hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a klasszikusnak
számító, az embert kizáró wildnerness és fortress típusú természetvédelmi meg¬
közelítést és a Yellowstone-típusú természetvédelmi modellt újragondolja, vala¬
mint központi kérdésévé váljon a , tájban élő ember", a természeti-kulturális
sokféleség egymásrautaltsága és szerves összekapcsolódása (Brown et al. 2005;
Molnär Zs. et al. 2009; Mihôk et al. 2015). A nemzetközi ökológiában az 1980-as
években kezdték felismerni, hogy az emberi tevékenység nemcsak pusztítást
jelenthet, hanem a természeti értékeket is gazdagíthatja (Declaration of Belém
[1988], http 1.), de ez igazán csak a 20. és 21. század fordulójára vált elterjedtté
(Agnoletti-Rotterham 2015; Molnar Zs. et al. 2019: 157-176).
Ma már számos tanulmány áll rendelkezésre a világ szinte minden szegletéből
arra vonatkozóan, hogy a természeti értékeket nagyon sokszor az ott folyó, a táji
adottságokhoz igazodó emberi tevékenység határozza meg évszázadok, évezre¬
dek óta, és az ökológiai folyamatokban az ott élők kulturális öröksége, világnézete,
gazdasági és társadalmi helyzete tükröződik (Brown et al. 2005; Takeuchi 2010;
Babai-Molnär-Molnär 2014, Agnoletti-Rotherham 2015, Old&en-Halme 2016).
Ezen adaptív, természetalakító tevékenységek ismeretlenségének hátterében
gyakran az áll, hogy egy nem helyi vagy egy avatatlan szem számára sokszor
láthatatlan, a tájba meglepő mértékben beilleszkedő tevékenységekről van szó.
Ilyen például a kaliforniai indiánok tájhasználata, amely az európai fáslegelőkhöz
hasonlé, ligetes, tülgyes (Quercus lobata, Quercus dumosa) éléhelytipusokat