Page 138 [138]
OCR
136 FARKAS JUDIT Bioregionalizmus A bioregionalizmus elve szerint az emberi tevékenységek és a közösségi struktúrák — politika, gazdaság, építészet stb. — a biorégió határán belül valósulnak meg. A biorégió határát a természet szabja meg, és jellemzően egy vízgyűjtő terület határait jelenti, vagy a domborzat jelöli ki. Egyik meghatározása szerint a biorégió az , egy adott helyen megtalálható természetes jellemzők általános mintázata", amely magában foglalja a domborzat, az éghajlat, az évszakok, a felszínformák, a talajok, a növények, az állatok és a rovarok tényezőit (Berg 2002). A bioregionalizmus egyben mozgalom is, az 1970es években jelent meg Allen Van Newkirk, Peter Berg, Raymond Dasmann, Kirkpatrick Sale, Gary Snyder és mások írásai révén. A bioregionális gondolkodás jelentősen befolyásolta az amerikai környezetvédelmi és fenntarthatósági mozgalmakat is, és központi szerepet játszik a környezetfilozófus Murray Bookchin társadalomökológiai onalizmushoz pedig Mendly Dorottya és Mihály Melinda tanulmányát az élelmezés globális kihívásairól. Ökokozmopolitizmus A bioregionalizmus és a helyalapú diskurzus túlsúlyára válaszul dolgozta ki Ursula K. Heise humán környezettudós az ökokozmopolitizmus gondolatát a Sense of Place and Sense of Planet (2008) című könyvében. Lényege, hogy minden egyént és csoportot egy planetáris közösség részeként kell elképzelni, felfogni. Ebbe a képzelt közösségbe nem csak emberi, hanem egyéb létezők is beleértendők. Alapja és célja, hogy a világ bármely részén élő lényekre a közös globális ökoszisztémánk lakóiként és alkotóiként tekintsünk (Hubbell-Ryan 2022: 81). (Az ehhez hasonló elképzeléseket lásd kötetünk , Bevezetés a humán környezettudományba" című írásában.) Nem így, hanem közösségérzésként nevezte meg, de ugyanezzel a gondolattal találkoztam kutatásaim során, amikor egy ökofaluban élő fiatalasszonnyal beszélgettem: , Maga a közösségérzés számomra azt jelenti, hogy én közösséget tudok érezni nemcsak a szomszéddal, hanem az afrikai kisgyerekkel is, akinek nincs ivövize. [...] Ha azt mondjuk, hogy közösségben élünk a növény és állatvilággal, és társai vagyunk egymásnak itt a világban, akkor egy eltérő világ fog létrejönni e köré a gondolat köré. Úgyhogy azért szoktam mondani, hogy a közösségérzés, az nem egy humán érzés csak” (interjürészlet, 2009). A kortárs ökológiai és környezeti antropológiában két domináns dilemma látszik kibontakozni. Mindkét kérdéskörben evidens, hogy akár , klasszikus" terepen, akár másutt dolgozik a kutató, a szemléletbeli és a módszertani megújulás elkerülhetetlen. Az egyik az antropológia alkalmazásának kérdéseit érinti, azt, hogy tudományunk mennyiben maradhat meg a neutrális hozzáállás mellett (többen határozottan állítják, hogy semennyire, lásd Kottak 1999; Milton 1993a), illetve mivel
