Seite 138 [138]
136 FARKAS JUDIT
Bioregionalizmus
A bioregionalizmus elve szerint az emberi tevékenységek és a közösségi struktúrák
— politika, gazdaság, építészet stb. — a biorégió határán belül valósulnak meg. A bio¬
régió határát a természet szabja meg, és jellemzően egy vízgyűjtő terület határait jelenti,
vagy a domborzat jelöli ki. Egyik meghatározása szerint a biorégió az , egy adott helyen
megtalálható természetes jellemzők általános mintázata", amely magában foglalja a
domborzat, az éghajlat, az évszakok, a felszínformák, a talajok, a növények, az állatok
és a rovarok tényezőit (Berg 2002). A bioregionalizmus egyben mozgalom is, az 1970¬
es években jelent meg Allen Van Newkirk, Peter Berg, Raymond Dasmann, Kirkpat¬
rick Sale, Gary Snyder és mások írásai révén. A bioregionális gondolkodás jelentősen
befolyásolta az amerikai környezetvédelmi és fenntarthatósági mozgalmakat is, és
központi szerepet játszik a környezetfilozófus Murray Bookchin társadalomökológiai
onalizmushoz pedig Mendly Dorottya és Mihály Melinda tanulmányát az élelmezés
globális kihívásairól.
Ökokozmopolitizmus
A bioregionalizmus és a helyalapú diskurzus túlsúlyára válaszul dolgozta ki Ursula
K. Heise humán környezettudós az ökokozmopolitizmus gondolatát a Sense of Place
and Sense of Planet (2008) című könyvében. Lényege, hogy minden egyént és cso¬
portot egy planetáris közösség részeként kell elképzelni, felfogni. Ebbe a képzelt
közösségbe nem csak emberi, hanem egyéb létezők is beleértendők. Alapja és célja,
hogy a világ bármely részén élő lényekre a közös globális ökoszisztémánk lakóiként
és alkotóiként tekintsünk (Hubbell-Ryan 2022: 81). (Az ehhez hasonló elképzeléseket
lásd kötetünk , Bevezetés a humán környezettudományba" című írásában.)
Nem így, hanem közösségérzésként nevezte meg, de ugyanezzel a gondolattal talál¬
koztam kutatásaim során, amikor egy ökofaluban élő fiatalasszonnyal beszélgettem:
, Maga a közösségérzés számomra azt jelenti, hogy én közösséget tudok érezni nem¬
csak a szomszéddal, hanem az afrikai kisgyerekkel is, akinek nincs ivövize. [...] Ha
azt mondjuk, hogy közösségben élünk a növény és állatvilággal, és társai vagyunk
egymásnak itt a világban, akkor egy eltérő világ fog létrejönni e köré a gondolat köré.
Úgyhogy azért szoktam mondani, hogy a közösségérzés, az nem egy humán érzés
csak” (interjürészlet, 2009).
A kortárs ökológiai és környezeti antropológiában két domináns dilemma látszik
kibontakozni. Mindkét kérdéskörben evidens, hogy akár , klasszikus" terepen,
akár másutt dolgozik a kutató, a szemléletbeli és a módszertani megújulás elke¬
rülhetetlen.
Az egyik az antropológia alkalmazásának kérdéseit érinti, azt, hogy tudomá¬
nyunk mennyiben maradhat meg a neutrális hozzáállás mellett (többen határo¬
zottan állítják, hogy semennyire, lásd Kottak 1999; Milton 1993a), illetve mivel