OCR Output

102 GLIED VIKTOR

Lokälis környezeti konfliktusok

A környezetet érintő közösségi döntések születhetnek helyi, regionális, országos,
valamint szupranacionális (nemzetközi és/vagy globális) szinten is. Azok a dön¬
téshozók, akik a természeti környezetre jelentős hatást gyakorló döntéseket
hoznak, bizonytalanságokkal, nehézségekkel találkoznak, melyek az ilyen típusú
kérdések komplexitásából fakadnak. A döntések következményeként fennáll a
természeti környezet visszafordíthatatlan károsodásának esélye, ez pedig komoly
felelősséget ró az érintettekre. Az esetleges hatások nem pontosan meghatároz¬
hatóak, így előfordulhat az is, hogy csak jóval később - a beavatkozás után — derül
ki, valójában milyen folyamatokat indított el az intézkedés (késleltetett hatások).
Időben és térben a hatások kiterjedtek lehetnek, tehát nagy az érintettek köre.
A szereplők sem egyszerre, egy időben és különböző információkkal, esélyek¬
kel lépnek be a döntéshozatali folyamatba. A beruházó általában igyekszik a
lehető leggyorsabban lefolytatni a szükséges eljárásokat és a társadalmi egyez¬
tetés folyamatát, lehetőség szerint minél szűkebb körben. A környezetvédők és
az érintett lakosság a , cső végén", azaz nem az előkészítő szakaszban lépnek be
a döntési folyamatba. Ilyenkor már csak a kisebbik rossz gyanánt javasolhatják
egy-egy megkezdett projekt beszüntetését, elhalasztását, áttelepítését stb. Az
események ilyenkor már kényszerpályán mozognak, a beruházó már nem is
feltétlenül érdekelt a probléma megoldásában, csak a gyors és számára inkább
kedvező megoldásban (Glied 20139.

A környezeti konfliktusoknak alapvetően két kategóriáját ismerjük. Az egyik
egy hosszabb távű, rendszerszinten jelentkező konfliktus, amely a véges termé¬
szeti erőforrások kiaknázását, felélését, elszennyezését jelenti. Ez a megközelítés
tetten érhető globális szinten is egyes kontinensek, régiók szisztematikus lerab¬
lásával, a 21. században szükségszerűen elvárt, magas szintű környezetvédelmi
standardok betartásának mellőzésével. A másik kategória elsősorban lokális
szinten, egy térségben, településen figyelhető meg, a fejlesztések (beruházások,
telepítések, építkezések, projektek) következtében bekövetkező környezeti vál¬
tozások hatására. Mindkét kategóriában jelen van az úgynevezett érdekhierarchia,
amikor a gazdasági és politikai döntéshozók egy magasabb szinten lévőnek vélt
érdekre, gazdasági érdekekre és államérdekre hivatkoznak. A környezeti érdek
— amely, mint láttuk, egyben társadalmi érdek is, hiszen a tiszta levegő, a tiszta
és egészséges ivóvíz, az élhető város, a jól-lét és a kellemes tájkép mindenki
érdeke kellene legyen — azonban rendre alacsonyabb szintre kerül ebben a hi¬
erarchiában. Még az sem világos, hogy ezen érdekek egyáltalán kinek az érdekeit
szolgálják, és vajon valóban a többségnek kedveznek-e. Sőt, az is előfordul, hogy
a várható profit, a munkahelyteremtés ígérete vagy egy település magasabb
adóbevételei, kormányzati/vállalati kompenzációja elfedik a beruházás kocká¬
Zatait, amelyek csak évtizedek múltán kerülnek nyilvánosságra. Fülöp Sándor
(2018) kiemeli, hogy a környezeti konfliktusok hátterében sok esetben az ön¬
kormányzati forráshiány áll, az adott településnek pénzhez kell jutnia, ennek
érdekében pedig eladja a belterületeit és hagyja felszámolni a zöldfelületeit, hogy