Oldal 94 [94]
OCR
92 BALOGH RÓBERT Ezt a törekvést leginkább Fernand Braudel földközi-tengeri régióra vonatkozó nagyszabású és költői erejű vállalkozása példázza (Braudel 1990). Magyarország vonatkozásában az ember, a tájhasználat és a környezeti körülmények kapcsolatának időbeli változásaira vonatkozó kutatásokat nem csak és nem is elsősorban a történészek folytatnak. A táj koncepciójával és a történeti földrajz térinformatikai módszertanával dolgozó Konkoly-Gyuró Éva tájtípusok szerint vizsgálta az erdőborítottság 18—20. századi változásait és ezek okait (Konkoly-Gyurö-Baläzs 2016). A földrajzosok közül Mäte Gäbor és K. Németh András település környéki léptékben mozgö täjtörteneti kutatásai és megfigyelései az erdősültség változásának gyakoriságára és az emberi jelenlét kiterjedtségére és gyorsan eltűnő nyomaira is felhívja a figyelmet (K. Németh — Maté 2020). A szerzőpáros hosszú időtávű, ötszáz évet átfogó fókuszált tájtörténete egyúttal történeti távlatot ad a paraszti közösségek által folytatott irtás folyamatának is, amit Takács Lajos klasszikus kutatásából ismer a kutatói közösség. Kőszegi Margit és kutatócsoportja a karsztvidékeken létrehozott nemzeti parkok tükrében igyekeznek az ember-—környezet-értékfogalom viszonyt történeti távlatban is vizsgalni (K6szegi—Bottlik—Telbisz—Mari 2019). A történeti néprajz irányából érkező Andrásfalvy Bertalan az ártéri gazdálkodásról alkotott modellje az 1980as években, majd a 2000-es évek elején a vízhiány növekedésével több kutatási program központi kérdésévé vagy részévé vált (Rózsa 2021; Molnár 2011; Takács K. 2000—2001; Dóka 1982; Ferenczi 2006). Amint már szóba került, Szabó Péter középkorászként, de botanikai kutatóközpont kereteiben igyekszik felrajzolni a közép-európai erdőélés átfogó modelljét és kronológiáját. A történeti ökológia és a néprajz határterületén Varga Anna, Molnár Zsolt és Babai Dániel kutatócsoportjai a legeltetés, a nagyállattartás és a tájhasználat összefüggését vizsgálva nyitottak új perspektívát a társadalom-, gazdaság- és tájtörténet számára. A döntően klímatörténeti érdeklődéssel folytatott, paleobotanikai kutatások (Magyari et al. 2012 pollenvizsgálatokra alapozva becsülték meg a növénytakaró változásának több tíz ezer éves periódust átfogó kronológiáját. Minden korábbinál világosabb, hogy ez utóbbi még a holocénen belül is az állandóság helyett a jelentős fordulatok szekvenciája. A növényfajok indikátor szerepe alapvető módszertani eleme az egy terület betelepedését datálni kívánó kutatásoknak is. Földrajzosok és történészek együttműködésében Demeter Gábor és kutatócsoportja a tájhasználat változására vonatkozó atlaszokat publikált, s ezek a 19. századi lecsapolások és tulajdonjogi átalakulások környezettörténete felé vezetnek (Demeter et al. 2020). Fontos ugyanakkor a különbséget látni a múltbeli tájak képére és az ott élő fajok kölcsönhatására fókuszáló történeti ökológia és az emberi közösségek és a táj kölcsönhatását tanulmányozó környezettörténet között. A környezettörténet első magyarországi művelői és szervezői között R. Várkonyi Ágnes saját, a 18. század végi környezeti válságra vonatkozó hipotézisét történeti ökológiának hívta, de valójában kifejezetten környezettörténeti problémáról beszélt: a megváltozott erőforrás-használat mögött meghúzódó döntésekről és kultúráról, valamint ezek kölcsönhatásáról (R. Várkonyi 1999a; 1999b). A történettudomány
