Oldal 94 [94]
92 BALOGH RÓBERT
Ezt a törekvést leginkább Fernand Braudel földközi-tengeri régióra vonatkozó
nagyszabású és költői erejű vállalkozása példázza (Braudel 1990).
Magyarország vonatkozásában az ember, a tájhasználat és a környezeti körül¬
mények kapcsolatának időbeli változásaira vonatkozó kutatásokat nem csak és
nem is elsősorban a történészek folytatnak. A táj koncepciójával és a történeti
földrajz térinformatikai módszertanával dolgozó Konkoly-Gyuró Éva tájtípusok
szerint vizsgálta az erdőborítottság 18—20. századi változásait és ezek okait (Kon¬
koly-Gyurö-Baläzs 2016). A földrajzosok közül Mäte Gäbor és K. Németh And¬
rás település környéki léptékben mozgö täjtörteneti kutatásai és megfigyelései
az erdősültség változásának gyakoriságára és az emberi jelenlét kiterjedtségére
és gyorsan eltűnő nyomaira is felhívja a figyelmet (K. Németh — Maté 2020).
A szerzőpáros hosszú időtávű, ötszáz évet átfogó fókuszált tájtörténete egyúttal
történeti távlatot ad a paraszti közösségek által folytatott irtás folyamatának is,
amit Takács Lajos klasszikus kutatásából ismer a kutatói közösség. Kőszegi Mar¬
git és kutatócsoportja a karsztvidékeken létrehozott nemzeti parkok tükrében
igyekeznek az ember-—környezet-értékfogalom viszonyt történeti távlatban is
vizsgalni (K6szegi—Bottlik—Telbisz—Mari 2019). A történeti néprajz irányából
érkező Andrásfalvy Bertalan az ártéri gazdálkodásról alkotott modellje az 1980¬
as években, majd a 2000-es évek elején a vízhiány növekedésével több kutatási
program központi kérdésévé vagy részévé vált (Rózsa 2021; Molnár 2011; Takács
K. 2000—2001; Dóka 1982; Ferenczi 2006). Amint már szóba került, Szabó Péter
középkorászként, de botanikai kutatóközpont kereteiben igyekszik felrajzolni a
közép-európai erdőélés átfogó modelljét és kronológiáját. A történeti ökológia
és a néprajz határterületén Varga Anna, Molnár Zsolt és Babai Dániel kutatócso¬
portjai a legeltetés, a nagyállattartás és a tájhasználat összefüggését vizsgálva
nyitottak új perspektívát a társadalom-, gazdaság- és tájtörténet számára. A dön¬
tően klímatörténeti érdeklődéssel folytatott, paleobotanikai kutatások (Magyari
et al. 2012 pollenvizsgálatokra alapozva becsülték meg a növénytakaró válto¬
zásának több tíz ezer éves periódust átfogó kronológiáját. Minden korábbinál
világosabb, hogy ez utóbbi még a holocénen belül is az állandóság helyett a
jelentős fordulatok szekvenciája. A növényfajok indikátor szerepe alapvető mód¬
szertani eleme az egy terület betelepedését datálni kívánó kutatásoknak is.
Földrajzosok és történészek együttműködésében Demeter Gábor és kutatócso¬
portja a tájhasználat változására vonatkozó atlaszokat publikált, s ezek a 19.
századi lecsapolások és tulajdonjogi átalakulások környezettörténete felé vezet¬
nek (Demeter et al. 2020).
Fontos ugyanakkor a különbséget látni a múltbeli tájak képére és az ott élő
fajok kölcsönhatására fókuszáló történeti ökológia és az emberi közösségek és
a táj kölcsönhatását tanulmányozó környezettörténet között. A környezettörténet
első magyarországi művelői és szervezői között R. Várkonyi Ágnes saját, a 18.
század végi környezeti válságra vonatkozó hipotézisét történeti ökológiának
hívta, de valójában kifejezetten környezettörténeti problémáról beszélt: a meg¬
változott erőforrás-használat mögött meghúzódó döntésekről és kultúráról,
valamint ezek kölcsönhatásáról (R. Várkonyi 1999a; 1999b). A történettudomány