Oldal 89 [89]
OCR
ZÖLDTÖRTENELEM® 87 tájhoz. Az életmű ez utóbbi része a 21. századi, alább bővebben kifejtett korszakváltás miatt várhat újrafelfedezésre. Integratív szerepe lehet annak is, ha a történész kevéssé ismert hiányokra és veszteségekre, illetve ezek pontosan megfigyelt emberi arcára irányítja a figyelmet. A közelmúlt közép-európai dimenziókkal bíró deportálásokra és népirtással összefüggő történésekre vonatkozó kutatásai megmutatták, hogy a tájhoz való viszony milyen fontos a kényszerű helyváltoztatások megélésében (Praczyk 2018; Huhák 2019; Kelbert 2016). A reflexivitásnak helye van a környezeti válságtudat történeti értelmezése során is. Vajon a válságérzet történetének újabb fejezetéről van szó, vagy valóban új korszakról, valami soha nem tapasztaltról? A tudomány jelenlegi állása alapján persze utóbbiról, a környezeti válság eszmetörténetének azonban ebben az esetben is jelentősége van. Megismerhetjük például, hogy mi szabott határt a válságra vonatkozó tudás terjedésének vagy éppen a válaszoknak (Rich 2019). Vagy azt, hogy vádolhatjuk-e a válságért a történészek által a múltban elmondott történeteket? A történészi tevékenység korlátairól és nehézségeiről való gondolkodást az utóbbi évtizedekben az emlékezetpolitika mellett leginkább a történészi történetmesélésből adódó ellentmondások érdekelték. A mediatizált tevékenységek mindennapi jelentősége megnőtt, s talán ebből adódóan egyre több tudásterület ismerte fel annak jelentőségét, hogy ,az önmagát és a világot megismerni vágyó ember történetekben dolgozza fel és osztja meg másokkal információit. Fogalmai történetekbe ágyazottan rendeződnek el és válnak tudása alapegységeivel" (Szécsi 2020: 93). A történészi történetmondást a szakmai közösségen belüli kommunikációt, érvényesülést és értékelést lehetővé tevő publikációk íratlan szabályai, az úgynevezett , academic writing" is megkövetelik és egyben keretek közé is szorítják. Már néhány évtizede ismert probléma, hogy a történetmondás kényszere közelebb viszi a történelmet az irodalomhoz, s ezzel az elbeszélés is az irodalmi elbeszélés narratív sémáinak valamelyikéhez válik hasonlatossá. A történész által megszólaltatott vagy leírt személyek szereplőkké válnak. A kliometrikus, tehát statisztikai műveletekre törekvő történetírás népszerűsége az 1970-es és 1980-as években csak rövid ideig tartott, de az utóbbi évek digitális áttörései, a szoftveres eszközök elérhetősége nyomán a szöveges narrativitás árnyalására egyre több kutatás használ térképi és diagramalapú megjelenítési módokat. Az ábrázolásmód, lépték és színezés megválasztása természetesen nem semleges folyamatok, azonban a diagramok jobban bevonják a közönséget az értelmezésbe, és ezzel több különböző narratíva egyidejű létezését is lehetővé teszik (Ballabás 2019). A történészi munkára és a történeti tudásra vonatkozó elméleteket a magyar olvasóközönség számára összefoglaló, szintetizálni igyekvő Gyáni Gábor, Kisantal Tamás, Takács Ádám, K. Horváth Zsolt vagy Szécsi Gábor sem reflektáltak arra, hogy embereken kívül más élőlények és jelenségek is nagy számban fordulnak elő a földi világban. Gyáni és Kisantal felveti ugyan, hogy a történetírás elméletével az emberi történelem mélyebb, sokezer éves struktúráival, sőt az emberi evolúció Földön betöltött helyével szembenéző ún. deep history is
