Oldal 10 [10]
8 FARKAS JUDIT
A környezeti — és ezzel szoros kapcsolatban álló gazdasági és társadalmi —
problémák , kézzel fogható" oka a Föld népességének elképesztő mértékű nö¬
vekedése, a fogyasztás és a túlfogyasztás, a természeti erőforrások túlhasználata
és kimerítése, a fosszilis energiahordozók megfogyatkozása, a környezetrombo¬
lás sokféle formája. E mögött azonban az a világkép rejlik, ami Európában foko¬
zatosan formálódott ki és a modernitásban szilárdult meg és teljesedett ki.
Ez a — vallási és filozófiai gyökerekkel egyaránt rendelkező — világkép kiemelte
az embert a világ többi részéből, létrehozta a természet és a társadalom kettős¬
ségét, és az embert a természet korlátlan uraként és kizsákmányolójaként értel¬
mezte, és a gazdasági racionalitást helyezte előtérbe. Ugyanakkor megalapozta
a természettudományok és a humán és társadalomtudományok elválasztását is,
és minden tudományt a természettudományok alá rendelt.
A humán környezettudomány művelői azonban úgy vélik, hogy a globális
környezeti krízis új gondolkodásmódot, új közösségeket és új tudásformát igényel.
Szerintük ez a válság nem oldható meg csupán technológiai eszközökkel, amit
egyszerűen csak , leutalnak" a passzív fogyasztóknak. Kulturális és politikai
okokból gyakran még a legjobb, a környezeti problémákat leghatékonyabban
enyhítő technológiák sem kerülnek elfogadásra. A fenntarthatatlan gyakorlatok
ugyanúgy kulturális értelmezést kívánnak meg, mint a jó gyakorlatok beveze¬
tésének lehetősége. Olyan tudásra, ismeretre van szükség, ami , eléggé érzékeny
(affektív) vagy érzelmileg eléggé erős ahhoz, hogy hatékony legyen és el tudja
indítani a változás, a társadalmi alkalmazkodás folyamatát" (Emmett-Nye 2017:
8), és képes legyen a mindent felülíró gazdasági haszon logikáján is túllépni
(Belfiore-Upchurch 2013). Ehhez pedig a humän környezettudomäny szerint
inter- és transzdiszciplinäris megközelítés szükséges, amiben nélkülözhetetlenek
a humán tudományok. A humán környezettudomány bizonyos értelemben /or¬
dítás: a természettudományos és technológiai eredményeket olyan szövegekké,
szociokulturális diskurzusokká formálja, amelyek jobban meg tudják ragadni
mind a közvélemény, mind a politikai és gazdasági aktorok figyelmét, mint
amennyire a tudományos jelentések képesek. Oppermann &s Iovino n&zete
szerint a humán környezettudomány egy etikai és oktatási projekt, aminek se¬
gítségével elérhetők a fenti celok (Oppermann-Iovino 2017: 1-6).
A humán környezettudomány tehát nem új akadémiai diszciplína, hanem:
kutatási terület, ami az ember és a természet viszonyával, valamint környezeti
kérdésekkel foglalkozik;
szemlélet, ami elveti az embert a természet korlátlan uraként és legitim ki¬
zsákmányolójaként értelmező világképet; az ember, a társadalom és a természet
viszonyának komplex megértésére törekszik, ennek érdekében integrálja azokat
a tudományágakat, amelyek ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak;
módszer, ami nemcsak a diszciplináris keretből akar kilépni, hanem az elmé¬
letalkotás és a leírás, a diagnózis teréből is, és a tudományos tudás átadásának
szokásos keretein túl közelít az alkalmazottság és az aktivizmus felé. Ez nem
jelenti azt, hogy minden humán környezettudománnyal foglalkozó kutató egy¬
ben aktivista is. Ahogyan a Hubbell-Ryan szerzőpáros fogalmaz: attól, mert