OCR
LÍRA ÉS DOKUMENTUM snitten — mintegy az előző folytatásaképp — az elhaladó költőt hátulról látjuk, lassan kaptat fölfelé, végül eltűnik a bokrok takarásában. A hetedik snitt a szikla közeléből nyíló kilátásra fókuszál, míg a nyolcadikon elnyújtott jobbrasvenkkel a magas szikla szíirtjeit pásztázza végig lentről, majd leereszkedik a szél borzolta fűben kövön ülő költőre, aki ekkor, talán egy elhangzó ,Most!”-jelre kinyitja füzetét, lapoz benne egy keveset, és elkezdi a felolvasást. Bal kezét a füzeten nyugtatja, jobb kezével, mutatóujját felemelve, mozgássá képezi a versét. Több mint fél percig látjuk így, felolvasás közben (de némán), majd egy újabb vágás után (kilencedik snitt) egy közelebbi oldalszögre vált a kamera, s ekkor mintha beleírna, javítana füzetében; azután újabb snitt (a tizedik), és premier plánban látjuk, amint talán a versek végére érve, halvány mosoly jelenik meg kissé fáradt arcán. Új beállításban (a tizenegyediken) Sárkány Endre profi kirándulóként taplósapkában és bottal a kezében segíti túrázó vendégeit, Domokost és Pilinszkyt (a kamerát tartó Illés vélhetően, későbbi mozgóképei szerint lent marad), mutatja az utat, merre lépjenek tovább fölfelé. A tizenkettediken mar csak Pilinszkyt látjuk, amint egy sziklaodúba igyekszik fölhúzódzkodni, majd az utolsón (a tizenharmadikon) már abban megpihenve, csöndben szemlélődve tekint le a kae 183.