Page 136 [136]
OCR
HERNÁDI MÁRIA intonálódik, amelynek jellemzője, hogy nincs egyértelmű megszólítottja, szavai célzatlan szavak — az ,imabeszéd" tehát önmagába fordul vissza." Ahogy Wilson hermetikus képei," úgy a Pilinszky-drámák szereplőinek , rituális motyogásai" is ellenállnak a rendszerszerű értelmezési stratégiáknak. A magam részéről az álombeszéd kifejezést használom a darabok nyelviségének jelölésére: ahogyan ugyanis az álom jelrendszere más törvények és más logika szerint szerveződik, mint racionális-fogalmi nyelvünk, úgy Pilinszky drámai hőseinek, figuráinak beszéde sem érthető meg hagyományos értelemben használt fogalmaink és , ébrenléti" ok-okozati viszonyaink alapján. Ezek a szereplők mintha álmukban beszélnének. A megnyilatkozásaikban motívumszerűen visszatérő képek és szimbólumok csak az adott beszélő zárt világának jelrendszerén belül érthetők, amely a többiek — és az olvasó — számára olyan rejtjeles szövegként jelenik meg, mint az álom, amely szintén rejtett jelentésű szimbólumokkal, sűrítéssel és jelentéseltolással dolgozik. A színpadi beszéd képgazdag, erősen lírai, metaforikus és vizionáló, a figurák megszólalásait emelkedett és álomszerű atmoszféra lengi körül. Úgy beszélnek, ahogy az ember ébren, mások társaságában sose szólal meg. A Hattyúnyakú például így szól ahhoz a katonához, akivel majd elmegy: Rövidesen veled megyek. Szemközt a torkolattüzekkel. Vágyom szembetalálkozni azzal a lángolással, amelyik a világtól izzik fehérre. Látod, ebben a tükörben csak én vagyok. De én, aki végre szabaddá lettem, különb találkozásra vágyom. Én, aki évek óta nem ettem, én, aki évek óta nem ittam, fiatalságomban most a te hiábavaló életedben szeretnék megfürödni. Az, ami neked tűz, nekem tej; ami neked kard, nekem nyakék; az, ami neked világ, nekem világosság; az, ami neked kivetettség, nekem annyi, mint végre ágyba bújni." A megnyilatkozások rejtélyessége időnként az abszurdig fokozódik, például amikor a Tanító, majd pedig a Prelátus kijelentik, hogy szeretnék belefúrni az orrukat a hóba. A szereplők monológjai tele vannak szentenciózus kijelentésekkel, emiatt, és az emelkedett hangvétel okán, álombeli magánkinyilatkoztatásként is értelmezhető egy-egy szövegrész. Az álom jellemzői: az időzónák párhuzamossága, a határozott befejezés hiánya, illetve a képzelet helyreállítása és szabaddá tétele, melynek során a jelentéshálók kioltják egymást, és a látás megszabadul a fogalmaktól." , Az idő- és térviszonyok, 16 Tarján Tamás: Pilinszky, a színműíró, Iskolakultúra, VII. évf., 1997/4, 104. 1 Vö. Kékesi Kun: Robert Wilson és a képek színháza, 393. 18 Pilinszky: Gyerekek és katonák, 57. Sepsi Enikő: Csend-élet a színházban. Pilinszky János színházának liturgikus ,begyökerezettsége", Vigilia, LXVI. évf., 2001/11, 862. 19 + 134 +
