Page 133 [133]
DOBOZOK NYITVA, ZÁRVA
lenül felmutatják az adott létállapotot, magatartást. Nem változnak, nem cselek¬
szenek, vagy ha igen, cselekvésük köre rendkívül behatárolt. Ez az egyik oka, hogy
a drámákban nem kerül sok igazi drámai akciókra, sem összeütközésre. A figurákat
semmi nem mozdíthatja ki saját statikus, ikonszerű léthelyzetükből, legfőbb akci¬
ójuk, hogy léteznek a színpadon. Nem kerül sor az értékrendek közti nyílt összeüt¬
közésre se — a szereplők a kiszolgáltatott áldozatok pozíciójából beszélnek.
A kiindulópont és alaphelyzet ezekben a művekben mindig a válság: az összes
Pilinszky-dráma eleve innen indít. Mikor a függöny felgördül, a nézőt az az érzés
keríti hatalmába, hogy itt már minden megtörtént, a szereplők mindenen túl
vannak, a dráma ott kezdődik, ahol végződnie kellene — ahol már tényleg minden
véget ért.
A drámák tétje nem az értékrendek közti harc, hanem a bekövetkezett tragédia
jóvátételének lehetősége — illetve a hősök, a , világ" tovább élésének mikéntje, ami
pedig a jóvátétel hatékonyságának függvénye. A szereplők mintha burokban mo¬
zognának a színpadon, végtelen magányban. A közös sors ellenére az a saját-valóság,
amiben egy-egy figura él, a többiek életétől elszigetelt világ. A szereplők a háború
vagy más apokaliptikus kataklizmák kellős közepén ugyanúgy élnek, ugyanazt
teszik, amit amúgy is tennének. Mozgásuk, mindennapi rutintevékenységeik
ugyanazokon a pályákon haladnak, ugyanazokat a köröket róják. Akár a középkori
misztériumjátékokban: a történések mindig belül zajlanak, a külső világ eseményei
távoliak és elmosódottak a belső világ erős sugárzású, szuggesztív színpadi miliője
mellett. , Pilinszky drámáinak színpada a lélek"? s ez a lelekszinpad „olyan drämäk¬
ról ad hírt, amelyek cselekedet nélkül, azaz csak az elszenvedés cselekedetével
a bensőségbe zárulnak."
Ahogy a középkori moralitásokban, a szereplőknek itt sincsen tulajdonneve.
Helyette azonosítójuk van a figuráknak, ami vagy valamilyen járulékos külső jel¬
legzetességüket emeli a névbe (Almazöld ruhás úr, Cigányforma ember, Hattyú¬
nyakú, Bakancsos lány, Aranykontyú, Kockás ruhájú férfi), vagy a társadalmi sze¬
repüket határozza meg (Prelátus, Apácafőnöknő, Fehér pápa, Manöken, Sztuardesz),
vagy pedig csak nemet, kort, fajt jelöl (Nő, Kisfiú, Öregasszony, Ismeretlen állat,
Medve). Ez a névnélküliség a drámák példázatjellegét erősíti, sugallva, hogy ami
a színpadon látható, az nem konkrét személyek, hanem mindenki története. Pilinsz¬
ky darabjaiban minden sors közös sors, minden tapasztalat közös tudás, a szereplők
ennek megfelelően , akárkik": sorsukban egyetemes sorsot mutatnak fel.
" Pályi András: Wilson és Pilinszky, Jelenkor, XXXI. évf., 1988/4, 324.
Uo.
¢ 131 ¢