Page 92 [92]
IVÁNYI BENCE
föltámad a halottak közül. Ezt hirdeti Claudel darabja, és ezen fölismerés revelatív
fényében ragyog Szenteczki rendezése is.
Ez a gondolatiság indokolja azt is, miért láthatjuk a prológusban Violaine-t
Szűz Máriaként megjelenni: mikor először fölbukkan, Homonnai Katalin körül
résnyire megnyílik a színpadot elzáró azúrkék függöny, és úgy íveli körbe arcát,
mint pravoszláv ikonosztázokon vagy reneszánsz festményeken szokták égszínű
kelméi keretezni a Szent Szüzet, a fejgép rávetülő, fehér fényköre pedig még
glóriát is kölcsönöz neki. (Mária öltözetének ez az emlékezetes rajzolata később
a narancspiros műanyag köpenyben is megjelenik, hangsúlyozva ezzel a Violaine¬
nel való azonosságát.) Bámulatos kötetében elemzi Alan Watts azt a számos
keresztény tradícióban megjelenő elképzelést, hogy míg Krisztus a világot létre
hívó, a létezés formáit az anyagból kimetsző Logosz megtestesülése, addig az
Istenanya ugyanezen isteni teremtő erőnek másik pólusát, a mindenséget kör¬
beölelő, lágy és befogadó Bölcsességet, vagyis a Sophiát képviseli." Igen ám,
csakhogy a Logoszt és a Sophiát is a Szentháromság második tagjával, a Fiúval
szokás azonosítani." Amiből egyenesen következik az is, hogy a Logosz masz¬
kulin, férfias részéhez a femininként, az örök asszonyiként viszonyul a Sophia,
és míg az Istenanya, Mária formáját magára öltve a földön és Jézus Krisztust
világra hozva természetszerűleg részesül a lét univerzális maszkulinjából, addig
Krisztus is inherensen hordoz feminin attribútumokat, ezért is ábrázoltatik
sokszor a Fiúisten nem Jézusként, hanem Sophiaként, az Ég Királynőjeként, , aki
megkoronázott, szárnyas lényként, jogarral a kezében ül egy trónon három
koncentrikus kört alkotó dicsfénykoszorúban, lángoló csillagok közepette". Szűz
Mária tehát nem csupán Krisztus anyja, hanem mitikus, égi párja, pandanja,
menyasszonya is egyúttal." Sőt, tovább megyek: a Fiú személyében való transz¬
cendens közösség voltaképpen ontológiai azonosságot teremt a Megváltó és az
őt világra hozó Istenanya között. Amikor tehát Violaine képileg a Szent Szűz
alakját ölti magára, nem csak az Istenanyát, a Sophiaként ábrázolt Fiúistent is
megjeleníti, amivel krisztusi volta is vizuális kinyilatkoztatást nyer.
Claudelnél a kék szín hasonló jelentőséggel bír. Violaine szűzanyai természete
tudniillik ragyogó kék szeméből is levezethető. Amikor ugyanis föltámasztja Mara
kisbabáját, a kislány szeme ugyanolyan azúr ragyogást nyer, mint a sajátja. Lénye¬
gében az fejeződik itt ki metonimikusan, hogy a csoda révén Violaine újra világra
hozza a csecsemőt, tehát azontúl már nem húga, hanem ő lesz a kislány anyja.
99 Alan Watts: Mítosz és rítus a kereszténységben, ford. Umenhoffer István, Budapest, Polaris, 2020,
117.
100 TJo., 40.
101 TJo., 41.
102 TJo., 118.
+ 90 +