Seite 90 [90]
IVÁNYI BENCE
válhat a pillanat tört része alatt, hanem egy világot is fölállítottak egyszersmind,
ahol a dolgok inherens poétikája organikus rendszerré szerveződik, méghozzá
olyan rendszerré, amelyben teatrálisan inkarnálódik a Claudel-dráma el-nem¬
rejtett igazsága. Az animációs színház logikája mentén Violaine színpadi alakja
az előadás felénél megkettőződik: onnantól, hogy testét teljesen fölemészti a lepra,
Homonnai Katalin és a narancspiros , apáca" közösen manifesztálják őt. Amaral
azt írja erről a jelenségről, hogy amennyiben a tárgy, amelyet animálnak és
a színész-mozgató, aki animál, egy időben látható a színen, a néző szemében
inkább a tárgy fogja hordozni a szerepalak színészi prezenciáját, így a mozgató
jelenléte semlegessé válik, amolyan fél- vagy kvázi-jelenlétté csupaszul." Ennek
értelmében tehát a haldoklási jelenetben, mikor Homonnai bábozik a köpenyfi¬
gurával, elsődlegesen a műanyag testesíti meg Violaine-t, míg ő amolyan kísér¬
tetszerű fél-létezővé redukálódik mögötte. Erre az is ráerősít, hogy amikor a többi
szereplő Violaine-hez beszél, következetesen a köpeny, nem pedig a mozgató felé
fordítják tekintetüket. A színpadi alak megkettőzésének ezen gesztusa lépteti
működésbe az előadás jelölőinek költői összjátékát. Először is, annak köszönhe¬
tően, hogy a színésznő jelenléte behúzódik a tárgy mögé, közben viszont mégis
látjuk, ahogy hangot, lélegzetet, életet kölcsönöz a halott anyagnak, a maga át¬
tetszőbbé, távolibbá lett présence-ában is úgy tűnik föl, mintha Violaine lelkének,
transzcendens esszenciájának egyfajta köztes, egyszerre anyagi és szellemi ter¬
mészetű inkarnációja volna. A narancspiros köpeny viszont így egyértelműen
a lány testeként, puszta immanens bioszaként kereteződik. Ez a distinkció azál¬
tal lesz igazán evidenssé, hogy Violaine halálakor Homonnai elhagyja a termet,
a köpeny pedig ottmarad a székeken, és az utolsó, temetési jelenetben azt terítik
végig a talajon Anne, Pierre, Jacgues, valamint a Fekete Ruhás Alak lábánál, hogy
Violaine sírjának helyét kijelöljék a térben. A prezentäciö-reprezentäciö sajät¬
ságos logikájában úgy is értelmezhető ez, hogy a test már eleve halott matéria
és üres tok (értsd: akcidencia), ami viszont egy ember életét valóban konstituálja,
ami benne valóban lényeges, az ama láthatatlan mozgatóerő, amit a régiek még
mertek úgy nevezni: a lélek (értsd: szubsztancia).
Violaine szerepalakjának kettős létmódja azonban ilyetén formán szimpla
közhely volna. Ami valóban egy önmagát konstans játékban tartó, autonóm
művilágot hív létre, az a tárgyak, a színpadi alakok, illetve a dramatikus figurák
poétikus egymásra értődése, metaforikus és metonimikus egymásra vonatko¬
zódása. A színek jelentősége e rendszer működtetésében központi. A narancspiros
egyrészt jelenti a leprát és a test romlandóságát, ugyanakkor a bűnt is. Pierre
% Amaral: Teatro de Animaçäo, 22.
.88 +