Page 88 [88]
OCR
IVÁNYI BENCE konstellációk azonban a jó költészetben mindig átláthatók és koherensek, önmagában megálló és működőképes rendszert alkotnak. Amikor Pilinszky azt írja például A szerelem sivataga című versében, hogy , üríti zsebeit a nappal", az empirikus világtapasztalat észszerűen azt diktálná, hogy képzelgő holdkórosként gondoljuk el a beszélőt." Ám a szöveg világán belül igenis égető evidenciaként tűnik föl előttünk a kép: hát persze, hogy a nappal és hát persze, hogy éppen kipakolja a kulcsait meg az aprópénzét, elvégre most ért haza a munkából, a műszakjának vége, alkonyodik. Magam még azt is látni vélem, hogy fáradt az arca és tweedzakót visel. A lényeg tehát az, hogy a költészet soha nem éri be a sematikussal, hanem pont azért válik költészetté, mert fölforgatja és átrendezi a sémákat. Ha sematikus lenne, gyártani is lehetne. Amit viszont gyártani lehet, az nem lesz költészet többé, lásd szocreál. A színház költőisége, így egész műalkotásléte is a művészet iparosodása révén kerül veszélybe, teljesen érthető hát, miért látta meg például a történeti avantgárd is a bábban az egyik olyan teatrális lehetőséget, amellyel ki lehetne küszöbölni e folyamat korrumpáló hatását. Az animáció színháza ugyanis radikálisan és megdönthetetlenül poétikus, hisz az opalizáció révén már eleve mindig fölforgatja és újraszervezi a megszokott relációkat: a vasaló egyszerre tűzokádó sárkánnyá alakul, a nyurga fabábuból nimfákért epekedő faun lesz. A megmozdított tárgy, ahogy Eruli is utal rá, maga az életre hívott metafora. Saját világa tehát, amelyet a báb puszta meglétezésével megnyit, alapjaiban költői világ, a megtestesült poézis világa. Inkarnáció, mondaná Pilinszky. Szenteczki Zita ezzel, az inkarnáció költészetével lendül túl a sematizmuson, az ábrázolás ürességén, valamint a tömegtermelés tartalmatlanságán, és állítja föl előadásainak szuverén világát. Nézzük meg, az Angyali üdvözlet esetében hogyan valósul meg mindez! A prológusban Pierre de Craon, a templomépítő (Nagypál Gábor) ujjtövei köré narancspiros szigszalag van tekerve, ez jelzi a történet elején még súlyos beteg férfi leprafoltjait. Miután Violaine szánalomból megcsókolja a boldogtalant, ő is megfertőződik: ezt később a Homonnai Katalin karjára és mellkasára tapasztott, ugyanilyen narancspiros szigetelőszalag szemlélteti. Húga, Mara, aki szemtanúja a csóknak, később beárulja Violaine-t annak vőlegényénél, Jacgues Hurynél (Sipos György), hogy mind a férfit, mind az apjuk által Violaine-nek és Jacguesnak szánt családi gazdaságot megkaparintsa. Jacgues erre felbontja a jegyességet és száműzi Violaine-t, aki az erdőbe menekül. Legközelebb akkor látjuk viszont, "7 A vers első strófája így szól: , Egy híd, egy forró betonút, / üríti zsebeit a nappal, / rendre kirakja mindenét. / Magad vagy a kataton alkonyatban." Pilinszky János: A szerelem sivataga, in uő: Összes versei, szerk. Hafner Zoltán, Budapest, Magvető, 2015, 53. +86 »
