Oldal 84 [84]
OCR
IVÁNYI BENCE és irreális, megjelenítendő személy megmarad , személynek" (még akkor is, ha szerepe szerint mondjuk egy maci vagy egy kiskakas a hétvégi matinéban), addig X színész mint performatív és reális alak megkettőződik. A humán performer, a színész mozgatóvá lesz, háttérbe húzódik, érzékelésünk homlokterébe pedig ezzel párhuzamosan, mint ténylegesen megjelenítő test, egy szó szoros értelmében vett, konkrét tárgy kerül. Ez viszont együtt jár azzal, hogy előtér és háttér folyamatos oszcillációjától nem fogunk tudni soha elvonatkoztatni. Hisz amint már éppen teljesen belefeledkeznénk a megjelenő irreális varázslatos világába, egy-egy ügyetlen bicsaklás a báb részéről vagy a megelevenített teáskanna önkéntelen kis rezdülései azonnal megtörik az illúziót, a materiális előtérhez rántják figyelmünket. Majd erre rá rögtön, a mozgató egy hirtelen bravúrjának hála, ismét helyrezökken a varázs, mi pedig a játék hatása alá kerülünk ismét. Majd újra kizökkenünk. Majd újra vissza. Majd újra ki. Aztán megint vissza. Az animált tárgyban így mindig egymás mellett, hol egyiket, hol másikat fókuszba lökve dolgozik a jelenvaló érzékisége, valamint a távollévő légies, tündéri mágiája. Ezen belső dinamikát — ami, nota bene, a hartmanni előtér—háttér egybejátszásának az animációs színházban folyamatosan megfigyelhető alakváltozata egyébként — nevezte el Henryk Jurkowski lengyel bábesztéta a színjátszó féldrágakő nyomán opalizaciönak (opalization)." Ugyanezen dinamika dolgozik a tárgyias költészet objektumaiban is, és ugyanezen dinamikának köszönhető az is, hogy az animáció színháza természetéből fakadóan immunis a realista kódra, ,esszenciálisan anti-realista".? Mivel pedig a realista, főként pszichologizáló színjátszás az, amely fölhígítva és bő lére eresztve mimikrivé silányodott, a báb remek inspirációt kínál az olyan mimikri-ellenes, a műalkotás kivételes és egyszeri jellegét megőrizni vágyó esztétikáknak, mint amilyen Szenteczkié is. A báb tudniillik mindig artisztikus, mert alkotott-léte minden körülmények közt evidensnek tűnik föl előttünk. Tárgyszerűségét képtelen elrejteni, ezért a túlnan lévő, a performált figura eleve már mint megjelenő, ,,elvalétlanitva” sugárzik át anyagiságán. Emiatt se az illúzió összeomlásának, se a játékban-valólét eltűnésének veszélye nem fenyegeti. Megalkotottsága kezdettől fogva transzparens, így kezdettől fogva úgy is viszonyulunk hozzá, mint illuzórikushoz. Eleve elfogadván ennek a játéknak sajátlagos szabályait, végig aktív működésben tartjuk a denegációt, így nem is fogunk a báb által megidézett világból kilökődni. Magyarán, az emberszínésznek van módja kitakarni a jelenlét performatív, *! Henryk Jurkowski: Towards a Theatre of Objects, in uő: Aspects of Puppet Theatre, ed. Penny Francis, New York, Palgrave Macmillan, 2013, 73-74. % ,Mas, de uma maneira geral, o teatro de bonecos, por esséncia, é anti-realista.” Ana Maria Amaral: Entre o Real e o Nao Real. Consideracées sobre a Estetica do Boneco, in uö: Teatro de Animagäo, Sao Caetano do Sul, Atelié Editorial, 1997, 29. + 82 +
