Seite 79 [79]
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA
Theatre, nem áll ez a kitétel). Sorainak olvastán az a benyomásunk támad, hogy
teljesen mindegy, vasfüggönyön innen vagy túl járunk-e, a művészet válsága
általános jelenség. Persze, valójában a létező szocializmus se kezelte kevésbé
termékelvűen a kultúrát, mint a kapitalizmus, maximum nagyobb állami kont¬
rollt gyakorolt a termelés felett. A termelés azonban nem képes se valódi művé¬
szetet, se valódi szépséget létrehozni, csupán azok üres szurrogátumait állítja
elő.
A művészet és a szépség nélküli társadalom viszont, ahogy azt Simone Weil
is sugallja, nem lehet etikus se. A dolgok iránti szeretet, a világ iránti szeretet és
az ember iránti szeretet egy tőről fakad: a valódi szépséggel való találkozás
transzgresszív élménye képes arra, hogy ezt a szeretetet fölébressze bennünk.
A szurrogátumok fogyasztása ugyanakkor hosszútávon csak csömörhöz, undor¬
hoz és gyűlölethez vezet egyfelől, illetve tunyasághoz és részvéttelenséghez
másfelől. A termelés meg, elhájasodó elménknek hála, mérték nélkül építheti
tovább az univerzális világszervező mechanizmust, amelyben minden ember
lecserélhető, eldobható alkatrésszé fokoztatik le. Inkább ne legyünk azoknak
a helyében, akik nem hozzák többé a kívánt profitot, a kívánt eredményt, a kívánt
nézőszámot! Ez a logika nem is olyan rövid távon vezetett el a racionális és cél¬
szerű népirtások társadalmához úgy Németországban, mint Kínában, Kambo¬
dzsában vagy a Szovjetunióban. A történeti avantgárd hamar megérezte az ebben
az életformában lakozó potenciális veszélyeket, és az ebből fakadó erkölcsi
megvetése is vastagon belejátszott abba, hogy akkora vehemenciával fordította
a konformista, egyre anyagiasabb polgári társadalom felé képletes ágyúcsöveit.
Nem szimplán azért utálták őket, mert rossz volt az ízlésük, hanem mert úgy
vélték, hogy rossz ízlésük rossz emberséget takar (vagyis tesz nyilvánvalóvá, hogy
pontosak legyünk). Bár azzal tényleg nehéz vitatkozni, hogy a színház e miatt
a merkantil mentalitású réteg miatt vált kultikus közösségi alkalomból , afféle
társadalmi eseménnyé", ahogy Pilinszky nevezte." Amint a színházbérlet ugyan¬
olyan kellékévé, sőt státuszszimbólumává lett egy-egy , tiszteletre méltó polgári
egzisztenciának", mint a telefon vagy a gépkocsi, abban a minutában nyert lét¬
jogosultságot a színház mint gyár koncepciója, és abban a minutában jutott hozzá
a mimikri, a másodlagos lélektani realizmusnak ez a silány, tömegesített
tucatverziója kulturális hegemóniájához. Vagyis mind közül a legközérthetőbb,
leggyorsabban tanulható, legkevesebb befektetéssel a leghatékonyabban repro¬
dukálható játékmód maga alá gyűrte a , teátrumipart". Az meg már igazán csak
járulékos veszteség, hogy a színház esztétikai, etikai, sőt tovább megyek: politi¬
kai létmódját is sikerült egy csapásra felszámolni ezzel.
78 Uo., 65.
+. 77 »