Oldal 75 [75]
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA
se, aminek ne akadna legalább egy, az ideák szintjén létező előképe. Minden, ami
lehetséges, létezik, egyszóval utánozni is lehet. Ha nem is vagyunk tudatában
annak, hogy amit alkotunk, az már valamely létező formát vagy mintázatot követ,
tevékenységünk önkéntelenül akkor is utánzás, mivel szükségszerűen a már
meglévő készletből válogat. Még az eleddig sohasem látott és csak a jövőben
fölfedezendő kémiai anyagok is léteznek, ha más nem, az elemi részecskék vég¬
telen potenciáljaként. Ha a nemlét előzne meg bármit, amit teremtünk, az iste¬
nek rangjára emelkednénk. Ha viszont az istenek rangjára emelkednénk, miért
írnánk verset a rózsáról, amikor versünk maga a nagybetűs Rózsa is lehet?
Másrészt pedig, a mimikri-színház alapvető problémája nem a pszichologi¬
záló technikák alkalmazása teatrális közlésformaként — azok úgymond , meg¬
haladása" ezért önjogán vajmi keveset érne. Sztanyiszlavszkijt, a lélektani rea¬
lista színjátszás atyamesterét példának okáért igen kevés dolog taszította jobban,
mint amit , általános" játékmódnak nevezett, és amit a valódi művészet totális
antitézisének tartott: utóbbiról az volt a véleménye, hogy , természetes állapota
a rend és a harmónia", míg előbbiről azt gondolta, , maga a rendetlenség és
a káosz"."§ Tudniillik, ő ugyanúgy elvetette a színészi játék , rossz, illusztratív,
külsődleges formáját", mint Pilinszky, és egy olyan színház eszményét törekedett
megvalósítani, amelyben a színészi munka , valamely belső lényeg" fölsugárzá¬
saként valósul meg."" Híres tréningjein a , valódi, eredményes és célszerű, azaz
emberi cselekvesmödokat” kereste,°® mivel úgy gondolta, csupán ez az egy au¬
tentikus módja van a gondolatok és érzések művészi közlésének." Amikor tehát
Pilinszky a mimikri-színház kapcsán a , legtökéletesebb átélés" ellenére megtör¬
ténő jelenlétvesztésről beszél, valójában pontatlan a terminológiája. Elvégre, ha
azt tételezzük, hogy a prototipikus színházi előadás, amelyről referál, egy pszi¬
chologizáló alkotás, akkor óhatatlanul is a Sztanyiszlavszkij-rendszer alapján
fogjuk keretezni azt. Márpedig ott az átélés valóságos megtörténte kizárja a je¬
lenlétvesztés lehetőségét. Sztanyiszlavszkij szerint ugyanis épp az átélés az
egyetlen módja a jelenlét játékban-való-létként történő manifesztációjának, így
pedig az előadás világának a nézők irányába történő megnyitásának is." Avagy
Pilinszky szóhasználatával élve: a Sztanyiszlavszkij-féle színház mondatának
64
a
Konsztantyin Sztanyiszlavszkij: A cselekvés. , Ha". , Adott körülmények", ford. Morcsányi Géza,
in Jákfalvi Magdolna (szerk.): Színházi antológia. XX. század, Budapest, Balassi, 2000, 68.
6 Uo., 69.
68 Uo.
© Uo., 68.
„Amikor a szinesznek mint embernek nem fontos az, amit a szinpadon csinäl, amikor a szerep
es a művészet nem azt szolgálja, amit kellene, akkor a cselekvés üres, átélés nélküli, és lényegében
nem közvetít, nem érzékeltet semmit. Akkor nem marad más, mint az váltalábanx vett cselekvés."
(Uo.)
.73 +