Oldal 72 [72]
IVÁNYI BENCE
állítani, hogy ez az oszcilláció lényegében a gadameri játék ide-oda mozgásának
felel meg, , mely nem kötődik semmilyen célhoz, melyet elérve befejeződne", és
ami , állandó ismétlődésben újul meg"."" Itt ezért vissza is csatolnék ahhoz a ko¬
rábbi megállapításhoz, miszerint nem is a jelenlét, hanem a játékban-való-lét
eltűnése vált érzékelhetővé, ám mint látjuk, nem a jelen és nem is a lét, sokkal
inkább a játékban-valóság az, ami egyszer csak kihullott a képletből. A színész
színpadon való ottléte megmaradt a világunkban levő ittlétnek, de az érzékelés
számára eltűnt az előadás saját világában levő amottléte. Méghozzá azért, mert
megváltozott X előadói célkitűzése: többé nem arra törekedett, hogy önmagán
keresztül megjelenítse Y-t, hanem arra, hogy a néző meg legyen győződve arról,
hogy Y éppen meg van jelenítve. Látszólag e kettő közt nincs semmi különbség,
pedig a differencia szubsztanciális. Az előbbi alkotás, az utóbbi alibi. Az előbbi
élmény, az utóbbi szimuláció. Az előbbi mágia, az utóbbi szemfényvesztés. Gágyor
Péter író-rendező esszékötetének terminusait kölcsönvéve: előbbi kreatív, való¬
di teremtő tevékenység, míg az utóbbi illusztratív aktusok mechanikus sora."
Az illusztratív színészi játék azonban nem partnernek és játszótársnak, hanem
jobb esetben kuncsaftnak, rosszabb esetben alattvalónak vagy baleknak tekinti
a nézőt. Nem vele játszik többé, hanem neki. Tetszeni akar, ahelyett, hogy tet¬
szene. Munkája művészetből szolgáltatássá satnyul. A néző fizet, ő pedig kielé¬
gíti az igényeit. Az alapján, milyen szellemiséggel áll ki a színpadra, az illuszt¬
ratív színész alapvetően háromféle lehet. Van a tisztességesebb típus: ő az, aki
kuncsaftnak tekinti a nézőt, és az elégedettségére utazik. Játéka azért lesz illuszt¬
ratív, mert célja nem az, hogy megtestesítse Torvald Helmer ontológiai igazságát,
hanem hogy ne okozzon csalódást a vevőkörének, aki aznap este Torvald Helmert
akarja látni. Összes energiáját arra fordítja, hogy X minden ízében a kívánt hatást
keltse, ám emiatt már nem azt mutatja meg, ő miképpen viszonyul művészileg
Y-hoz, hanem hogy a nézők elvárása szerint hogyan kéne viszonyulnia hozzá.
Gesztusai ezért alapjáraton automatizmusok és klisék, elvégre nem az egyedi,
a számára, színészi szubjektum számára igaznak és érvényesnek tetsző, hanem
az általános, a minél több ember számára elfogadható szervezi alakítását. A másik
két, tisztességtelenebb típus pedig maximálisan vissza is él az így felhalmozódó
gesztikus panelekkel. Az egyik elkezdi tökélyre fejleszteni és önértékén muto¬
gatni őket. Már nem is egyszerűen a fiktív figurával kapcsolatos nézői elvárá¬
sokhoz szeretne igazodni, hanem egyenesen sütkérezne a publikum csodálatában.
Nem szimplán alkalmazza a kliséket — fitogtatja őket. Közönségét az alattvalóinak
57 Gadamer: Igazság és módszer, 89.
58 Gágyor Péter: Az eretnek és a színház. Jegyzetek a próbaszünetekből, Dunaszerdahely, Vámbéry
Polgári Társulás, 2020. Jelen tanulmány szempontjából kiváltképp figyelemre méltó A pátosz és
az őszinteség (73—83), illetve az Érzelmek, érzések, és megint a politikum (169-177) cimü szöveg.
+70 +