Page 71 [71]
MISZTÉRIUMOK BÁBSZÍNHÁZA
A művészetet egyedül az élteti, ami csakugyan van, mi csakugyan megtörténik. Ahogy
az éhezőt nem lehet szép szavakkal megetetni, a művészet se táplálkozhat utópiákból.
A legtündöklőbb elgondolás sorsa is megformáláskor, anyagban dől el, ahogy egy
szerelemé az ölelésben. A művészet: inkarnáció. Minél , szellemibb", annál tapintha¬
tóbb. És fordítva: minél ,tapinthatóbb", annál bensőségesebb, annál szellemibb.""
Tapinthatóvá tenni a szellemit, a bensőségest — a Pilinszky-színház mottója
is lehetne akár. Ebben a tapinthatóvá tételben van kiemelt jelentősége a jelenlét¬
nek, és a fentiekben elvégzett bőséges elméleti vizsgálódást követően talán már
képesek leszünk megindokolni, miért. Ha ugyanis az esztétikai tárgy ontológiai
szerkezetének hartmanni meghatározását összefésüljük a színészi prezencia
pavisi deskripciójával, elég egyértelművé válik, hogy a szépet konstituáló kétfé¬
le objektum közül a reális , tárgy" helyére beilleszthető X színész ténylegesen
elénk tárt lénye, a performatív aktust végrehajtó színpadi alak, aki megjelenít;
az irreális , tárgy" helyére pedig az az Y fiktív személy, a referenciálisan megidé¬
zett figura, akit megjelenítenek. De minek feleltethető meg akkor a jelenlét?
Hartmann a következőket írja:
Világos, hogy az esztétikai tárgy létmódja ilyen struktúra Íti. szerkezeti kettőség]
mellett nem lett egyszerű. Mint ahogy kétféle tárgy rejlik benne, úgy léte is kétféle;
egy reális és egy irreális, csupán megjelenő. S az benne a sajátságos, hogy a létnek ez
a kétfélesége teljes különneműsége ellenére sem vezet a tárgy széthasadásához vagy
egységes voltának megszűnéséhez. Ezek szerint a két alkotórész viszonyának valami
egészen belsőnek, mondhatni, funkcionálisnak kell lennie. A sajátos viszony, amelyen
a tárgy szép volta múlik, voltaképpen az a meghatározó szerep, amelyet a reális (az
érzékileg adott) játszik a tárgyban, hogy a tőle egészen különböző irreálisat megjele¬
nitse.”
Mindebböl vilägosan kitünik, hogy a jelenlet ennek a belsö, funkcionälis vi¬
szonynak egyfajta dinamikus, élet- és lélektanilag is érzékelhető sugárzása,
melyen át a két pólus, a performer és a performált egyként-lévősége a befogadó¬
ban zsigerileg realizálódik. Az, hogy Pilinszky ennek eltűnését tapasztalta,
leginkább a színházi esemény létmódjában beállt változással magyarázható,
konkrétan azzal, hogy az érzékileg adott előtér (X) és a benne megjelenő háttér
vu
(Y) között lévő , lebegés" felszámoltattatott." Talán nem nagy merészség azt
54 Pilinszky János: A művészi szép, in uő: Esszék, cikkek, vál. Bende József, Budapest, Magvető, 2019,
644.
55 Hartmann: Esztétika, 59.
56 Bövebben läsd uo., 62-63.
« 69 «