Page 39 [39]
„EGYETLEN TANULMÄNYKÖTET”
MESTER: Tudnäl egy peldät mondani?
dos Jézusnak, arra akarván rábírni őt, hogy könyörüljön szenvedő
beosztottján. Jézus megszólal, és a szolga meggyógyul. Az evangé¬
liumi szituáció szerint, hogy a szó hatása és hatálya még hangsú¬
lyosabb legyen, a beteg és a gyógyító nem egy térben vannak.
Felmerül viszont a kérdés, hogy vajon egyenrangú hatást tulajdo¬
nított volna Pilinszky a versnek és a szent szövegeknek?
MESTER: Azt hiszem, sokáig igen. Eksztatikus szövegmondásai valódi , hir¬
detések", a szó Alain Badiou-i értelmében." Hitt abban, hogy
a szentmise, a maga tisztán világi manifesztációjában, mint töké¬
letes forma a társadalom egészét, és nem csak a hívők gyülekezetét
átható színház lehet. Wilson szertartásszínháza a szentmise ere¬
jével hat Pilinszkyre, lépten-nyomon szertartásnak nevezi."
diskurzus igazolja is őt, Wilson színháza egyszerre színházi nyelv¬
alapítás és nyelvújítás. De Pilinszky nem marad meg az esztétikai
eseménynél, vallásiként tekint rá, és gyermeki lelkesedéssel bízik
egyetemes, megtisztító hatásában.
MESTER: Nos, akit megérint a színház átváltoztató hatalma, könnyűszerrel
a prófétájává válik. Pilinszky megtérése a színházhoz strukturáli¬
san nagyonis hasonlít Alypius amfiteátrumi elbukásához, ami után
Alypius elég nevetségesen a színház prófétájává válik."
MESTER: Aki a színház vagy - általánosabb értelemben — a művészet társa¬
dalmi hatásában ekkora eltökéltséggel bízik, annak fenékig ki kell
innia a kudarc keserű poharát. Úgy tűnik, nagyon kevesen értették,
Pilinszky miről beszél valójában, a darabjait meg a legjobb esetben
Mt 8,8.
„Az apostol tehät az, aki megnevezi ezt a lehetöseget. [...] Diskurzusa az esemény által megnyitott
lehetőség iránti merő bizalom. Semmiképpen sem származhat tehát (állítja Pál, az antifilozófus)
ismeretből. A filozófus ismeri az örök igazságokat, a próféta ismeri annak egyértelmű jelentését,
ami elérkezik (még ha csak képekben, jelekben fedi is fel). Az apostol, aki egy soha nem látott
lehetőséget hirdet, mely maga is egy eseményszerű kegyelem függvénye, a szó szoros értelmében
semmit sem ismer." Badiou: Szent Pál, 86—87.
"Wilson minden bizonnyal a vallásos szertartások kimért nyugalmát vette alapul. Pontosabban
az áhítat, az álom és a bűntudat közegét. Színpadát a lassúság, a csönd és a mozdulatlanság
uralja." Pilinszky: A mélypont ünnepélye, 409.
Lásd Visky András: Pseudo-Augustinus: A sikerről, in uő: Mire való a színház? Útban a theatrum
theologicum felé, Budapest, KRE-LHarmattan, 2020, 223-242.
.37 +