Seite 33 [33]
„EGYETLEN TANULMÄNYKÖTET”
Pilinszky nekem előbb hang volt: nem értettem semmit a versből,
amit frissen szabadult gyermekfogolyként, egy nagyváradi kopott
albérletben hallottam tőle a Kossuth Rádióban. De azt, aki a ver¬
seket mondta, tökéletesen értettem. Egy megtört kislány, mégis
férfi. Aszexuális, mint az angyalok, és felfokozottan érzéki, mint
egy hivatásos rúdtáncos prostituált. Nem tudtam elszakadni tőle.
Mert talán nem is mondta sohasem, hanem előadta a verseit. Ret¬
tenetes, kiheverhetetlen örökség: Pilinszky mondhatatlanná tette
a saját verseit. Csak önmagunkat maradéktalanul belehelyezve
érdemes megpróbálni valamit is velük.
Dramatikus töredékek a Pilinszky-versek, egy összetört, előadásra
várakozó oratórium darabjai. Előadás, azaz más szóval interpre¬
táció: egyszerre jelent értelmezést és előadást. Mondhatatlan,
legfeljebb előadható versek.
Csak a magunk legszemélyesebb mondásaiként és vallomásaiként
adhatjuk elő a Pilinszky-verseket. Nem engednek hazudni. Önma¬
gunk nyilvános beismerései ezek a szilánkos sorok. Alig látható
szálkák. A testünkbe kapnak, amikor megérintjük őket.
Jelenlét-keletkezés, erről beszélünk. Ez a vers is az. A jelen idejűvé
válás valamennyi mozzanatát megtaláljuk benne. Vegyük sorra.
Akarod?
Legfőbb vágyam ez.
Akkor kezdjük.
Egyidejűség, ez jut eszembe elsőre, sőt: csupa egyidejűség.
És mi az, ami ezt az egyidejűséget megteremti a versben?
A kilépés. Máris érzékeljük a fogság szürke színét, valamiféle is¬
merős egyetemességet, a megkülönböztethetetlen, kopaszra nyírt,
derengve fénylő fejek sokaságát a háttérben. Egy kiváló rab, egy
kiválás, egy merő emberré válás töri meg a tagolatlant.
Valóban. Az egyöntetűséget, az embermasszát annak láttatja, ami;
különben föl sem tűnne. Osztatlan, tagolatlan, jelentés nélküli
textúra, azaz embertárgyak végtelen sokasága. Elsikkadna a tekin¬
tetünk felette, mint ahogy meg is történik számtalanszor velünk.
Vagy, ami még szörnyűbb, szépnek látnánk.
Bűnbeesésünk: a szép.
Bűnbeesésünk a szép mint eltávolítás. Amennyiben a rab nem
foglalná el a saját csöndje kockáját, és nem teremtené meg néma
tettével a , látható" csendet, nézésünk elfedné a szenvedést. Az
egyét és a sokakét.
.31 +