Oldal 23 [23]
OCR
PILINSZKY SZÍNHÁZI ÉS FILMES VÍZIÓJÁNAK TOVÁBBÉLÉSE forma? című esszéjében: , keret", , neghívás" a drámára; a színészek nem , ábrázolnak", inkább , közvetítenek", az eksztázisig átélnek és megkísérlik az áttörtést a transzcendesbe.? Ebben az értelemben Pilinszky antropológusként, involvált résztvevőként tanúskodik A süket pillantásáról, és különösen a gyilkosságjelenetről. Nézőként kognitív szempontból is érintett. (Van egy bizonyos anamorfizmus a rituálé megértésében. Más szóval a nézőnek megfelelő szögből, optikából kell néznie ahhoz, hogy kivehető formát vagy alakot lásson. Másrészt a költői rituálékban több helyes látószögis van a költői, azaz metaforikus jelentésépítkezésnek köszönhetően.) Pilinszky esetében a cikk írója látta a felvételt — egy előadás relikviáját —, és elemezte, milyen hatást gyakorolt egy költőre, aki tanúja volt ennek a színházi rítusnak, és aki prózában és költészetben írt erről az emlékről, mely szövegeket fentebb bemutattam. A POÉTIKUS RITUALITÁS KITERJESZTHETŐSÉGE AZ UTÓÉLET TEKINTETÉBEN Több írásban és beszélgetésben foglalkoztam Pilinszky színházi víziójának továbbélésével. A poétikus ritualitás fogalma azért is nagyon hasznos fogódzó, mert könnyen megközelíthetővé tesz olyan kortárs előadásokat, mint amilyen Dóczy Péter Azt hiszem című, versekből, naplórészletekből és prózákból összeállított előadása, vagy Vecsei H. Miklós performansza, vagy a MITEM-en nemrégiben látott Éjidő című magyarkanizsai előadása Mezei Kinga rendezésében (aki egyébként nem először rendez Pilinszkyt). Az előadás keretét az Apokrif című Pilinszky-vers adta, és verssel, zenével, tánccal, grafikákkal, a személytelenítést segítő bábokkal, maszkokkal dolgozó összművészeti előadást hoztak létre. Figyelemre méltónak tartom jelen tanulmányunk tárgya szempontjából azt az alkotói folyamatot, melyről a rendező-színész maga számolt be, tudniillik, hogy az egyébként sok szöveggel dolgozó előadás munkálatai során egyre több szöveg alakult képpé, eltűntek szövegek vagy leegyszerűsödtek a képpé alakítás során. Még a felújító próbák során is tűntek el így szövegek. A szcenográfiában megjelenő természetes anyagok (fa, fehér vászonleplek, tükrök a tányér hátoldalán) kivétel nélkül Pilinszky-szövegekben előforduló anyagok színpadi materializációi. Vagyis az a poétikus ritualitás, melynek Pilinszky a bűvöletébe került, nemcsak a Wilson élmény után közvetlenül keletkezett színdarabokban és 25 Új Ember, 1968. március 10., in Pilinszky János: Publicisztikai írások, 546. .21 +
