Oldal 23 [23]
PILINSZKY SZÍNHÁZI ÉS FILMES VÍZIÓJÁNAK TOVÁBBÉLÉSE
forma? című esszéjében: , keret", , neghívás" a drámára; a színészek nem , ábrá¬
zolnak", inkább , közvetítenek", az eksztázisig átélnek és megkísérlik az áttörtést
a transzcendesbe.? Ebben az értelemben Pilinszky antropológusként, involvált
résztvevőként tanúskodik A süket pillantásáról, és különösen a gyilkosságjele¬
netről. Nézőként kognitív szempontból is érintett. (Van egy bizonyos anamorfizmus
a rituálé megértésében. Más szóval a nézőnek megfelelő szögből, optikából kell
néznie ahhoz, hogy kivehető formát vagy alakot lásson. Másrészt a költői rituá¬
lékban több helyes látószögis van a költői, azaz metaforikus jelentésépítkezésnek
köszönhetően.)
Pilinszky esetében a cikk írója látta a felvételt — egy előadás relikviáját —, és
elemezte, milyen hatást gyakorolt egy költőre, aki tanúja volt ennek a színházi
rítusnak, és aki prózában és költészetben írt erről az emlékről, mely szövegeket
fentebb bemutattam.
A POÉTIKUS RITUALITÁS KITERJESZTHETŐSÉGE
AZ UTÓÉLET TEKINTETÉBEN
Több írásban és beszélgetésben foglalkoztam Pilinszky színházi víziójának to¬
vábbélésével. A poétikus ritualitás fogalma azért is nagyon hasznos fogódzó,
mert könnyen megközelíthetővé tesz olyan kortárs előadásokat, mint amilyen
Dóczy Péter Azt hiszem című, versekből, naplórészletekből és prózákból össze¬
állított előadása, vagy Vecsei H. Miklós performansza, vagy a MITEM-en nem¬
régiben látott Éjidő című magyarkanizsai előadása Mezei Kinga rendezésében
(aki egyébként nem először rendez Pilinszkyt). Az előadás keretét az Apokrif
című Pilinszky-vers adta, és verssel, zenével, tánccal, grafikákkal, a személytelenítést
segítő bábokkal, maszkokkal dolgozó összművészeti előadást hoztak létre. Fi¬
gyelemre méltónak tartom jelen tanulmányunk tárgya szempontjából azt az
alkotói folyamatot, melyről a rendező-színész maga számolt be, tudniillik, hogy
az egyébként sok szöveggel dolgozó előadás munkálatai során egyre több szöveg
alakult képpé, eltűntek szövegek vagy leegyszerűsödtek a képpé alakítás során.
Még a felújító próbák során is tűntek el így szövegek. A szcenográfiában megje¬
lenő természetes anyagok (fa, fehér vászonleplek, tükrök a tányér hátoldalán)
kivétel nélkül Pilinszky-szövegekben előforduló anyagok színpadi materializá¬
ciói. Vagyis az a poétikus ritualitás, melynek Pilinszky a bűvöletébe került,
nemcsak a Wilson élmény után közvetlenül keletkezett színdarabokban és
25 Új Ember, 1968. március 10., in Pilinszky János: Publicisztikai írások, 546.
.21 +