A fenti , Gyilkosság-jelenet" Pilinszky személyes mitológiájába úgy lép be mint
az univerzális bűn képe, mindazoké a konkrét bűnöké, amelyeket a költő többek
között a második világháborúban látott: 1944 őszén katonaként állomásozott
Harbachban és Ravensbrückben, ahol közvetlenül látta a munka- és koncentrá¬
ciós táborok borzalmait. Pilinszky verseiben és prózájában absztrakt képekben
tárja fel az áldozat és a gyilkos egymással szorosan összefüggő állapotait. Ahogy
tanúja volt a Soának, úgy 1971-ben ennek a , gyilkossági jelenetnek" is a nézője
lesz a színpadon. Megérintette Sheryl Sutton alakítása, és az előadás — amelyből
hiányzott az érzelem és kevés katarzist kínált — művészileg is provokatív volt
számára.
Ebben az összefüggésben Pilinszky a rítus nézője és tanúja, és a szövegén keresz¬
til részesülünk a tapasztalataiból. Victor Turner színházantropológus „liminoid
állapot" kifejezése tömör leírást ad az anya helyzetéről, akit agyermek meggyilko¬
lása után száműznek az előadás testéből, és pusztán tanúja lehet a színpadon zajló
eseményeknek. Wilson egy süketnéma fiú szemével láttatja az eseményeket. Pilinsz¬
ky szövege megduplázza ezt a tanúszerepet azzal, hogy nézőként hozzáadja saját
tanúszerepét. Ennek az előadásnak a tempója ,lento”, nem ,ritardando”. Ez Bergson
, durée"-je, amelyet Gertrude Stein Négy szent három felvonásban című kompozí¬
ciója ihletett, ahol a kompozíció hordozza a jelentést, nem a szavak.
Wilson ezen jelenete mögött kutatásaim szerint Daniel Stern The First
Relationship: Mother and Infant című művében közzétett kísérlete áll, s ennek
bizonyítékát, melyet a korai Robert Wilson Archívumban találtam meg, a fent
említett könyvemben közzétettem. Röviden összefoglalva, a kísérletben Stern anya
és gyermeke interakcióit vizsgálta lassított filmfelvételek segítségével, ami megmu¬
tatta, hogy az anya hirtelen mozdulatától a gyermek először megijed, ami csak
később változik — vagyis folyamatosan nagyon bonyolult interakció játszódik le
köztük. Bár ez a jelenet más forrásból származik, mint a Pilinszky által megörökí¬
tett jelenet, a színpadon megnyilvánuló rituális forma (a Gyilkosság) a néző költőt
személyesen is érinti, ami többletjelentést ad a cselekménynek.
Pilinszky írt néhány verset is ehhez a színházi élményhez kapcsolódóan, amely
megtestesitette azt az ideälis „versszinhäzat”, amelyet Simone Weil , mozdulatlan
színháznak" nevezett. Pilinszky saját ,papírszínházat" írt, ahogy ő nevezte, mely
párhuzamba vonható Mallarmé , théátre de la Pensée"-jával (gondolatszínházával),
de a ,theatrum philosophicum" Foucault által használt fogalmával is. Pilinszky
János színházesztétikáját elemző könyvemben külön fejezetet szentelek annak az