Oldal 278 [278]
OCR
FARKAS GYÖRGY szobájában a paraván mint határ a múltat köti egybe — Vasizun keresztül — a jövővel. Azzal a jövővel, amiben az itt csak jelképes nyílvesszők valóban kilövésre kerülnek és beteljesítik Vasizu végzetét. A következő jelenetsor — ami markánsan a kijelölt határvonalakat és azok átlépését szimbolizálja, valamint a két főszereplő tragikus életpályáját is előrevetíti — a gyilkosság elkövetésének perceit mutatja be. Ez a szekvencia a már korábban említett képpel indít, ahol Vasizu a paraván előtt vár. Várja, hogy Aszadzsi viszszaérkezzen az őröktől, akiknek altatóval kevert szakét vitt. Ekkor komótosan hátrafordul és a vérfoltos falra néz. Megérkezik Aszadzsi egy lándzsával, mire Vasizu felpattan, majd mindketten a lándzsát fogják és szavak nélkül is érthető, hogy Aszadzsi kijelent, míg Vasizu kérdez. Végül Vasizu elhatározza magát, pontosabban enged a rábeszélésnek és kifut a képből. A kamera nem követi, hanem ott marad Aszadzsival a szobában, aki hamarosan ugyanazzal a megérzésszerű hátrafordulással néz a vérfoltos falra, mint korábban Vasizu. A különbség, hogy ő oda is megy a tett színhelyére és itt egészen pontosan látható a vértócsa, amit Aszadzsi is meredten bámul. Kurosawa külön zsenialitása, hogy a vértócsa mellett eljárt tánccal — ami ismét egy nó-elem — valójában Aszadzsi az éppen lezajló gyilkosságot jeleníti meg. Majd ismét előkerül Vasizu, aki a szoba ajtajától hátrálva érkezik, mintha csak visszaforgatnák a korábbi mozdulatait. Visszahátrál ahhoz a ponthoz, ahol a szekvencia elején ült. Aszadzsi odatérdel elé, majd próbálja a lándzsát kivenni Vasizu kezéből, hogy azt visszavigye az alvó őrnek. Mikor ez nagy nehezen sikerül, Aszadzsi elhagyja a képmezőt arra, ahonnan Vasizu érkezett, míg a férfi ül a földön és meredten tekint maga elé. A jelenetsor legfontosabb kifejezőeszköze a szereplők helycseréinek sorozata, amit nagyon jól kiemel, hogy a kamera mindkét esetben a szobában maradó szereplőt mutatja félközeliben, és nem fordul a másik után. Az, hogy a szoba egy adott pontján maradnak és csak a lándzsa körül változik a helyzetük, kifejezi, hogy a két szereplő között is milyen nézetbeli eltérés van, és hogy egy pillanat alatt hogyan fordul minden az ellenkezőjére. A film utolsó jelenetsorában Kuroszava szimbolikusan összegzi a határok kérdésével kapcsolatos véleményét. Miután egy újabb vihart kihasználva Vasizu kikényszeríti a szellem végső ígéretét, hogy nem kell semmitől sem tartania, amíg az erdő nem megy fel a kastélyhoz, lélekben hátradőlve várja a fejleményeket. Arra azonban biztosan nem számít, hogy elhangozhat ez a mondat: az erdő a kastélyra támad! Kuroszava zseniális módon jeleníti meg a shakespeare-i bravúrt. A lombos ágak nála szinte egész fák. Ráadásul a fákat cipelő sereget elrejti a ködben. Amikor Vasizu lenéz a hegyoldalra, valóban azt látja, hogy megindult ellene az erdő. Vajon csak a sokk tölti el gondolatait, vagy ebben a helyzetben + 276 +
